Elmúltál már 18 éves?
Egy New York-i metróállomáson dördültek el a lövések, majd nem sokkal később kiderült, áldozata is van a lövöldözésnek.
Tragikus baleset történt az M4-esen, Monor közelében, egy ember a helyszínen életét vesztette.
A hatóságok szerint felmerült a "tengeri mérgezés" gyanúja, ugyanis a legénység egyik tagját holtan találták meg.
Halálos baleset történt a 65-ös számú főúton.
Vele együtt már hat halálos áldozata van a karácsonyi felvonuláson történteknek.
A sofőr elaludt vezetés közben, a baleset pedig tragédiával végződött: a sofőr utasa életét vesztette.
107 halálesetet jelentettek ma reggel, döntően krónikus, idős betegek voltak.
A gyermek néhány héttel korábban fertőződött meg a vírussal.
Azonosították és elfogták azt a férfit, aki éjjel rátámadt az alvó nőre, majd a pénzét követelte, és a halálos fenyegetések közepette egy fém porszívócsővel bántalmazta.
Robbanás történt egy nagykátai családi háznál szerda délután, a helyszínen egy embert holtan találtak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Lakástűz volt Budapesten a II. kerületben, egy ember életét vesztette.