Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,05 Ft
Euró
393,41 Ft
Font
460,77 Ft
Bitcoin
70,305 $
Tüntetõk tiltakoznak a katonai hatalomátvétel ellen Kartúmban 2021. október 25-én. Ezen a napon Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni katonai-civil tanács vezetõje bejelentette a tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését azt követõen, hogy katonák õrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük Abdullah Hamdok miniszterelnököt is. Burháninak alig egy hónap múlva át kellett volna adnia az átmeneti tanács vezetését egy választott civil vezetõnek. MTI/AP/Ashraf Idris

Egymillió ember vonult utcára a puccs hatására: minden, amit a helyzetről tudni érdemes (videókkal)

Szerző: Nagy Noel

Újabb ország látszik elesni a belső politikai konfliktusok hatására, most a nép próbálja érvényesíteni a saját hangját.

Nagy Noel

2021. október. 26 - 13:19

Hétfő reggelre virradóan a hadsereg megpuccsolta a civil-katonai közös kormányt Szudánban, letartóztatták a miniszterelnököt és a kormány civil tagjait. Abdelfattah El Burhan altábornagy bejelentette a kormány feloszlatását és szükségállapotot hirdetett.

„Ez már egy új Szudán. Mindenkit felhívunk, hogy fogjunk össze, fejlesszük és építsük országunkat” Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

fogalmazott.

Az utcát azonban ellepte az ellenállás, amely különösen a fővárosban, Kartúmban volt érzékelhető, ahol a katonaság tüzet is nyitott a tüntetőkre. Ennek következtében legalább hét ember vesztette életét és 140-en megsérültek, ez a szám azonban még nőhet.

A tüntetők a főváros számos pontján tömegesen jelentek meg a különböző katonai irodák előtt, valamint a városon belüli utakat is blokkolták. Erre válaszul a katonaság lezárta a városba vezető és az onnan kivezető hidakat és utakat.

Omburdmanban, Kartúm testvérvárosában a biztonsági erők ellepték a közrádió és a köztévé épületeit, valamint letartóztatták a dolgozóit, miután a puccsot követően hazafias dalokat játszottak le és a Nílusról mutattak be képeket az ellenállás jeléül. Arról is lehetett hallani, hogy az internetről is lekapcsolták az országot.

A blokád ellenére azonban a közösségi médiát ellepték a különböző felvételek, melyeken a felháborodott tüntetők lezárják az utakat, forradalmi szlogenek kiáltanak és gumikat égetnek, amelytől a fővárost beborította a fekete füst.

A Szudáni Kommunista Párt (SCP) és a szövetségeseinek tekinthető szakszervezetek arra szólítottak fel mindenkit, hogy foglalják el az utcákat és hirdessenek sztrájkot, valamint polgári engedetlenséget. Nem véletlen, hogy Al-Burhan kedden egy rendelettel feloszlatta a szakszervezeteket.

Eközben a miniszterelnök hivatala közleményt adott ki, hogy Abdalla Hamdok kormányfőt és feleségét elrabolták és egy ismeretlen helyre vitték.

Az információs hivatal közölte azt is, hogy a hadsereg tagjai körbevették a miniszterelnöki rezidenciát és arra akarták kényszeríteni Hamdokot, hogy írja alá a katonaság hatalomátvételét igazoló dokumentumot. Mivel ezt megtagadta, ezért őrizetbe vették és elvitték, hasonlóan a többi civil vezetőhöz és miniszterhez.

Kartúm, 2021. október 25. Videofelvételrõl rögzített kép egy jelszavakat skandáló tüntetõrõl égõ útakadályok elõtt a szudáni fõvárosban, Kartúmban 2021. október 25-én. Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni katonai-civil tanács vezetõje bejelentette a tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését azt követõen, hogy katonák õrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük Abdullah Hamdok miniszterelnököt is. MTI/AP/New Sudan NNS

Egy hónappal ezelőtt egyébként már volt szervezkedés arra vonatkozóan, hogy puccsot követnek el Hamdok ellen, akkor azonban éppen a hadsereg avatkozott közbe és tartóztatta le az elégedetlenkedő tagjait. Úgy látszik, ez csak blöff volt és valójában már huzamosabb ideje tervezték a hatalomátvételt.

A katonai vezető mindeközben bejelentette, hogy új kormányt fognak alakítani, amit technokratákkal töltenek fel. Ezzel azonban felrúgták azt a megállapodást, amelyet akkor kötöttek a civilekkel, amikor 2019-ben megbuktatták el a véreskezű Omar Al-Basírt, aki 30 éven át irányította vasmarokkal az országot.

A New York Times is megjegyezte a helyzetet bemutató cikkében, hogy a hadsereg ezen lépése konkrétan veszélybe sodorta Szudán esélyeit, hogy demokráciává váljanak. Nem véletlen a szudániak felháborodása, teljesen elegük van már a kemény autokratikus vezetésből és a nemzetközi izolációtól.

A tüntetők abban is reménykednek, hogy meg tudják védeni a forradalom utolsó emlékét, ami végül Al-Basírt megdöntötte. A szudániak egy jobb jövőben reménykedtek, ehelyett egy katonai puccsot kaptak a politikusok bukása és a hadsereg hataloméhsége miatt. Nagy az aggodalom, hogy ez nem egy új Szudán lesz, hanem a régi újracsomagolva.

A puccs pedig a nyugati országok számára is nagy csalódást okoz, ugyanis sokan reménykedtek a demokratikus szudáni átmenetben. Az Egyesült Államok például eltávolította Szudánt a terrorizmust finanszírozó országok listájáról és 50 milliárd dolláros adósságenyhítő kölcsönt nyújtottak az országnak.

Joe Biden kormánya kifejezetten hangsúlyozta, hogy támogatják Szudán civil kormánytagjait, miután elkezdett feszültté válni a helyzet. Még el is küldte a vezető regionális képviselőjét, Jeffrey Feltmant Kartúmba, hogy enyhítse a hadsereg körében a feszültséget. Három órával Feltman távozását követően a katonák már el is indították a hatalomátvételt.

A Fehér Ház a puccsra reagálva felfüggesztette a Szudánnak nyújtandó, 700 millió dolláros gazdasági segélyét, amely egyben a demokratikus átmenetet is segítette volna. Ez pedig életmentő lett volna az országnak, amely bénító gazdasági válsággal küzd.

A puccs időzítése ráadásul nem véletlen: Abdel Fattah Al-Burhan altábornagy mandátuma néhány hét múlva járt le a Szuverén Tanács vezetőjeként, ami a demokratikus átmenetért felel. A 2019-es megállapodás értelmében ugyanis ezt egy civilnek kellett volna átadnia, amivel Szudán 1989 óta először tért volna vissza teljesen civil vezetés alá.

Al-Burhan viszont láthatóan egyáltalán nem akart lemondani a hatalomról, nem véletlen tehát, hogy az ő vezetésével zajlott le a puccs és az sem véletlen, hogy feloszlatta a Szuverén Tanácsot, valamint deklarálta magát Szudán vezetőjének.

A videofelvételrõl rögzített képen Abdel Fattáh al Burháni tábornok a szudáni katonai civil tanács vezetõje tévébeszédében bejelenti a tanács és az átmeneti kormány feloszlatását valamint a rendkívüli állapot bevezetését azt követõen hogy katonák õrizetbe vették a kormány sok civil tagját köztük Abdullah Hamdok miniszterelnököt is Burháninak alig egy hónap múlva át kellett volna adnia az átmeneti tanács vezetését egy választott civil vezetõnek MTIAPSudan TV

A hadsereg ezen lépése gyakorlatilag eltaposta 2019 eufóriáját, amit most az egymillió tüntető próbál megmenteni. Omar Al-Basír megbuktatása nem kis dolog volt akkoriban, a szudáni diktátort többek között a Nemzetközi Büntetőbíróság is várta a vádlottak padjára.

Al-Basír minden politikai ellenállást elpusztított, Darfur régióban pedig háborús bűntetteket és népirtást hajtott végre. A végtelenül korrupt diktátor ráadásul arról is hírhedtté vált, hogy menedéket biztosított Oszama Bin-Láden számára a kilencvenes években.

Al-Basír megbuktatása után állapodott meg abban az őt megbuktató hadsereg, hogy egy négy éves átmeneti periódus következik, ahol a civilekkel közösen irányítják az országot. 2023-ra ez egy demokratikus választással ért volna véget, ha Al-Burhan nem vezényel le egy puccsot.

Mariam Al-Sadiq Al-Mahdi, Szudán külügyminiszter a Sky News afrikai tudósítójának elmondta, hogy elárulva érzi magát attól, amit Burhan végrehajtott:

„Ez egy abszolút árulás, még múlt kedden találkoztunk vele és megígérte, hogy nem lesz semmiféle puccs és elkötelezte magát az alkotmányos rendelkezéseink iránt. Teljesen megszegte a szavát, egyoldalúan felrúgta a kötelezettségeit, amit az átmeneti időszakban tartania kellett volna”

A helyzet azonban számára sem lesz egyszerű, ugyanis jelentős megosztottság van a hadseregen belül, főként közte és Mohamed Hamdan altábornagy között, aki a Gyorstámogató Egységek nevű félkatonai szervezet vezetője. Ezt a szervezetet vádolják többek között azzal, hogy végrehajtották a darfuri etnikai tisztogatásokat.