Sztárban Sztár All Stars: Liptai Claudia már most Puskás Petinek adná a győzelmet
Puskás Peti szakmai szinten is kimagaslóan jó értékeléseket kapott a második produkcióját követően a Sztárban Sztár All Starsban.
Tolvai Reni és Puskás Peti utolsóként jutottak tovább vasárnap este, noha ők ketten voltak a legjobbak. Emiatt rendkívül igazságtalan lett volna, ha bármelyikük is kiesik, de Orsovai Reni és Emilio is nagyon hiányozni fognak.
Puskás Peti élete alakítását nyújtotta az élő adás vége előtt, és olyan színházi produkciót vitt színpadra, ami mindenkit lenyűgözött, még azokat is, akik nem túlzottan kedvelik a karakterét. Természetesen a zsűri kimagasló értékelése sem maradhatott el, ami különösen jól esett Petinek.
„Iszonyatosan vicces, komolyan vett, és mégis rendkívül humoros, nagyon szépen énekelve, nagyon jó humorral. Nem tudom, mit lehet még elmondani.” – mondta Stohl András, aki szerint Peti az egyik legnagyobb felfedezettje ennek a műsornak. „Alig várom, hogy gyere a következőbe, és láthassak valami ilyet. Ez egy kivételes produkció volt.”
Liptai Claudia úgy fogalmazott, ha az elmúlt három produkcióját nézi, akkor neki adná a győzelmet. „A legkiegyensúlyozottabb, a legkoncentráltabb, a leginkább azt gondolom, hogy ide tökéletes lazasággal, mégis azzal a humorral, amit mi szeretünk, azzal az igényes humorral…” – fogalmazott Claudia.
NE HAGYD KI
Lékai-Kiss Ramóna szerint olyasvalamit vitt a színpadra Peti, amit eddig nem láthattunk, aki egyszerre ötvözte a paródiát a komoly előadással. „Elképesztő voltál.” Rami is arra kérte a nézőket, hogy szavazzanak rá, mert megérdemli.