Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Szombat hajnalban jön a nyári napforduló

Szombat hajnalban jön a nyári napforduló

Szombat hajnalban jön a nyári napforduló
Shutterstock

Hajnalban hivatalosan is kezdetét veszi a csillagászati nyár!

A HungaroMet tájékoztatása szerint idén szombaton, 4 óra 42 perckor következik be a nyári napforduló, ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a csillagászati nyár.

A közlés szerint ezen a napon „fordul meg” a Nap: a téli napfordulótól kezdve fokozatosan észak felé haladt, míg el nem érte a Ráktérítőt, ahol szombaton delel. Ettől az időponttól azonban irányt vált, és elindul a Baktérítő felé, ahová féléves útja végén, télen érkezik meg.

A nyári napforduló során a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, ezért ezen a napon a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka az év során. A Föld ebben az időszakban van a legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban közelebb kerül hozzá – a két távolság közötti különbség mintegy 5 millió kilométer.

A közleményben kitértek arra is, hogy a nyári napforduló hagyományosan Szent Iván napjához és éjszakájához kötődik, ám az utóbbi években a legrövidebb éjszaka időpontja június 24-e helyett inkább június 20-ára vagy 21-ére esik. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, mely évente körülbelül 24 perccel tolja el a napállás maximumának időpontját.