Valamilyen oknál fogva beomlott az egyik szolnoki felüljáró alsó része, aminek kapcsán a Magyar Közút is megszólalt.
A 32-es főút Abonyi úti átjáróról készített videót egy vonat utasa, majd röviddel ezután a felvételek bejárták az internetet. A VG a szoljon.hu-ra hivatkozva írja azt, hogy a közútkezelő is tud már a problémáról, a részben beomlott felüljáróról.
A közlemény szerint ugyan a hídfő melletti előtöltés hibája a hídszerkezet rendeltetésszerű használatát nem befolyásolja. Ez azt jelenti, hogy a felüljáró továbbra is használható, és mint minden más építmény esetében, ezt a szerkezetet is folyamatosan ellenőrzik.
„A hibát a gyalogjárda biztonságos használhatósága érdekében részlegesen javítottuk” – derült ki a tájékoztatóból. A területet fokozott megfigyelés alatt tartják, és szükség esetén a felüljáró érintett oldalán a gyalogosforgalmat korlátozni fogják.
Többek között azt is vizsgálják, hogy mely technológia segítségével tudnák a fennálló hibát a leghatékonyabban megoldani. Arról nincs információ, mikor kezdhetik meg leghamarabb az érintett rész javítását.