Mi történt? 

Nagy bombát robbantott Elon Musk április 14-én, amikor ajánlatott tett a Twitter megvásárlására, mindezt a milliárdos azzal magyarázta, hogy a közösségi oldalt a „szólásszabadság platformjává” kívánja tenni szerte a világon – ezzel pedig kivívta sokak ellenszenvét. Soron kívül Vonatgázolás történt a hóesésben Kecskemétnél

De úgy tűnik, mindez hiába, ugyanis valószínű, hogy mégsem kerül át Musk kezébe a Twitter. Pár hete már felröppent a hír, hogy a Tesla-vezért zavarják az álprofilok és a botok,  túl sok van belőlük, ezért mégsem élne a vásárlással. Bár az elején a Twitter vezetősége nem igazán akart megválni a platformtól, most már bíróságra vinnék az ügyet: 

„A Twitter igazgatótanácsa elkötelezett amellett, hogy a tranzakciót a Mr. Muskkal egyeztetett áron és feltételekkel zárja le, és jogi lépéseket tervez az egyesülési megállapodás érvényesítésére. Bízunk benne, hogy a delaware-i bíróságon győzni fogunk” – közölte Bret Taylor a Twitter igazgatótanácsának elnöke.

Mit ígért Elon Musk a felhasználóknak? 

Jeff Bezos, az Amazon alapítója 2013-ban megvette a Washington Postot, amelyre akkoriban a Business Insider úgy reagált, hogy ez egy „elragadó kulturális átmenet jele”. Persze akkor már nem voltak ennyire boldogok, amikor a Musk-féle Twitter-üzlet napvilágot látott, ugyanis szerintük „az, hogy Elon Musk megpróbálja megvenni a Twittert, dermesztő új fenyegetést képvisel: milliárdos trollok átveszik a közösségi médiát”. Kettős mérce? Ugyan, dehogy. 

Azért Musk tett érte rendesen, hogy kiakassza a haladókat – ami mondjuk nem olyan nehéz –, hiszen a következőt írta: „A szélsőbaloldal mindenkit gyűlöl, még önmagát is!”, majd hozzátette: „de én sem vagyok a szélsőjobboldal rajongója. Legyen kevesebb gyűlölet és több szeretet!”

Talán ez volt az a tweet, amivel a legjobban kiakasztotta a liberálisokat, de a demokraták megorroltak rá, miután multimilliárdos az utóbbi időben Joe Biden elnök egyik leghangosabb bírálója lett, és kijelentette azt is, hogy bár eddig a demokratákat támogatta, legközelebb már a republikánusokra fog szavazni.

Kormányzati szinten is megpróbáltak fellépni ellene, nem sokkal a vételi szándék közlése után az létrehoztak egy dezinformáció elleni kormányzati testületet, bár egy normális világban ez csak paródia lehetne, valódi intézkedés nem. (Megtekintés saját felelősségre!)

A baloldali-liberális média is elkezdte a sírást, a The Independent olyan cikket közölt, amelyben bemutatták, hogyan is kell törölni a Twitter-fiókot, a The Guardian pedig arról értekezett, hogy Musk egyáltalán nem érti, hogy mit jelent a szólásszabadság, és kijelenti, hogy „amerikai törvények nem csak megengedik, hanem ösztönzik is a digitális platformokat, hogy moderálják a rajtuk keresztül áramló tartalmakat”.  

Ezután arról ír, hogy nők millióinak kellett fenyegetéseket, zaklatásokat elszenvedniük a közösségi oldalakon, mindezt pedig az okozza, hogy túlságosan elterjedt a véleménynyilvánítás szabadsága. (Kedves nők, légyszi, az utcára se lépjetek ki, ha féltek a „zaklatástól”!) Azonban a szerző, aki egyébként médiaprofesszor a Virginiai Egyetemen, némi ellentmondásba keveredik. Míg korábban azt írta, hogy mindennek az oka a véleménynyilvánítás szabadsága, így fejezi be a bekezdést: ez a jelenség „akadályozza a Twitter-felhasználók millióit abban, hogy magabiztosan fejezzék ki magukat, és hogy gondolataikat komolyan vegyék”.  

„A trollkodás a véleménynyilvánítást eltipró véleménynyilvánítás. Aláássa az embercsoportok azon képességét, hogy közösen és produktívan gondolkodjanak komoly kérdésekről” – folytatta. Remélem, valaki el tudja magyarázni, hogy hogyan lehet véleménynyilvánítással eltiporni a véleménynyilvánítást.  

De mi is ezzel az egésszel a probléma? 

Meghan Murphyt például azért tiltották le, mert le merte írni, hogy „a nők nem férfiak”, majd így folytatta: „Hogyhogy a transz nők nem férfiak? Mi a különbség egy férfi és egy transz nő között?”

Murphy a Twitter kérésére törölte ezeket a tweeteket, de fiókját ismét zárolták, ezúttal indoklás nélkül, amikor azt írta, hogy a közösségi médiaóriás egyes szabályai „baromságok”.

„Nem mondhatom többé, hogy a férfiak nem nők, vagy egyáltalán nem tehetek fel kérdéseket a transzneműség fogalmával kapcsolatban? Őrültség, hogy egy több milliárd dolláros cég cenzúrázza az alapvető tényeket és elhallgattatja azokat az embereket, akik kérdéseket tesznek fel ezzel a dogmával kapcsolatban” – jelentette ki.  

A Fair Play for Women feminista csoport azzal vádolta meg a közösségi hálót, hogy egyes Twitter-felhasználókat azért tiltottak ki, mert „alapvető, vitathatatlan biológiai tényeket” állítottak, például azt, hogy a férfiak nem nők.

A legnagyobb botrányt egyértelműen az okozta, amikor Trumpot eltávolították, úgy, hogy akkor még hivatalban lévő amerikai elnök volt. Csak egyetlen kérdés: az nem beavatkozás a belpolitikába, ha az Egyesült Államok elnökét letiltják az egyik legnépszerűbb közösségi oldalról, amelyen keresztül több millió amerikai választópolgárt ér el? 

Aztán ott volt Hunter Biden ügye, amely valamiért egyáltalán nem érte el a „független-objektív” sajtót. Az Egyesült Államokban erről a Twitter gondoskodott: egyetlen posztot sem engedtek ki az oldalukra, nehogy véletlen a tények befolyásolják, hogy kit válasszanak meg elnöknek. (Persze először „megalapozatlan állításoknak” titulálták a dolgot, aztán végül mégis kiderült, hogy igaz.) A választás után több amerikai is úgy nyilatkozott, hogy nem támogatta volna a demokratákat, ha hall erről az incidensről – a Twitter elintézte, hogy ne halljon. (Mondjuk ezt a problémát is áthidalták volna, a szavazó halottak és a fürtszavazás mellett biztosan lettek volna még ötleteik. A lényeg, hogy az amerikai választás demokratikus, szabad és tiszta.) 

Idén a Libs of TikTok is kihúzta a gyufát, ugyanis a fióknak, amely a baloldali agymenések kigúnyolását tűzte ki célul, „gyűlöletkeltő tartalom” miatt el kellett búcsúzni a platformtól mintegy 12 órára, amikor a gúnyolódáson túl komolyabb húrokat is megpengetett, például azt, hogy miért káros, ha 12 éves gyermekeknek tartanak LMBTQ-felvilágosító órát. 

Aztán még ott van a shadow banning is, amellyel ahelyett, hogy közvetlenül tiltanák ki a felhasználót, a tartalmaikat egyszerűen elrejtik a nyilvánosság elől. A lényege, hogy letiltanak valakit, de ő nem tudja, hogy tiltották, mert továbbra is posztol, de senki sem látja a tartalmát. Tehát azt hiszik, hogy senki sem foglalkozik velük, miközben igazából láthatatlanok.

Bízni vagy nem bízni? 

A Századvég Európa Projekt kutatásából kiderül, hogy az Európai Unió tagállamait (EU27) és az Egyesült Királyságot figyelembe véve mindössze a megkérdezettek 7 százaléka bízik teljes mértékben a közösségi médiában, 32 százalék valamennyire, 57 százalék pedig egyáltalán nem. 

Nem is olyan rossz arány, nem? Persze, Európában, különösen itthon nem annyira népszerű a Twitter, mindennek elsősorban nyelvi okai vannak, azonban nem hiszem, hogy az arányok nagyon eltérnének, ha különböző platformokat vizsgálnának. 

Megkérdezték azt is, hogy mennyire elfogadható a felhasználók számára, ha egy platform saját politikai nézete alapján töröl tartalmakat: az EU27+Egyesült Királyság válaszadóinak 59 százaléka szerint inkább nem elfogadható, miközben 25 százalék mondta azt, hogy elfogadható. A korábbi szovjet uralom alatt lévő országoknál valamivel nagyobb a cenzúra elleni arány: 64 százalék. 

Mi a tanulság? 

Nos, valójában semmi. Mert aki valóban szólásszabadságot szeretne, nem olyat, amilyet most hazudnak, az tudja, hogy mennyire erős a cenzúra, aki pedig újkomcsi véleménybuborékban él, azt továbbra is állítani fogja: cenzúra nincs, csak a gyűlöletkeltő tartalmakat tiltják le. 

Az Európa Projekt kutatás ellenére mégis az az általános tapasztalat, hogy a mai ember nincs tisztában azzal, hogy mekkora veszélyt jelent a közösségi média, hatalmas naivitással néz az oldalakra, hiszen nem kinyitják a világot, hanem bezárják a véleménybuborékokkal, amelyeket a médiaelit, a pénzemberek és a tech cégek kialakítottak. 

Ráadásul az algoritmusok ezekre nagyon rásegítenek, hiszen mindenkinek egyedileg válogatják össze azokat a tartalmakat, azok alapján, amelyekre korábban rákeresett, hiszen így tudják a legkönnyebben fenntartani az érdeklődést, finanszírozni az oldalakat, és a felhasználók adataival is egyszerűbben kereskedhetnek. 

Arról nem is beszélve, hogy korábban egy időben szinte az összes jobboldali véleményvezért leszedték a közösségi oldalakról, azonban a christchurchi merénylő élőben közvetíthette, ahogy végzett 51 emberrel. Az élő közvetítés 17 percig tartott, a Facebook azonban csak a rendőrségi értesítést követően távolította el a felvételt, így a videó gyorsan elterjedt az interneten.

Vannak egyéb platformok, amelyeken még szabadon lehet beszélni, létrejött a Parler és a Gab is, de egyik sem lehet sikeres, amíg politikai alapon szerveződik. A Telegram is egyre népszerűbb, de nem lehet vele igazi nyilvánosságot megszólítani. A Google sem más tészta, hasonlóan szigorú irányelveket fogalmaz meg, mint a Facebook vagy a Twitter, és ha nem tetszik neki, amit írsz, akkor máris nem hirdet, esetleg elkezdi használni a shadow bant. 

Hiába beszélnek a liberálisok mindenféle szólásszabadságról, valójában mindenkinek a szabadsága csak addig terjed, amíg nem sérti a másik ember szabadságát, és ki dönti el, hogy mikor sérül másnak a szabadsága? Hát nyilván ők. Ezért ma már nem lehet ezt vagy azt mondani, csak az általuk kitalált újbeszél fogalmait lehet használni, és persze faltól-falig konszenzust kell kialakítani. 

(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének álláspontját.)