A Jobbik-alelnök hazugsággal vádolja a pártvezetést, miután a párt közleményében azt írta, nem volt információjuk arról, hogy Szilágyi élettársa ellen nemi erőszakot kíséreltek volna meg.
A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Brüsszel által javasolt embargó súlyos következményekhez vezetne.
Az ukrán elnök szerint ennek az lenne az előfeltétele, ha a „február 23-i, azaz a háború előtti helyzet visszaállításra kerülne” az országban.
Az ársapka nélkül a 95-ös benzin 622 forint/literbe, a gázolaj pedig 708 forintba kerülne, amely jelentős árkülönbséget jelent.
Szánthó Miklós szerint a jobboldal történelmi győzelme után a nyugati jobboldali konzervatívok reményként tekintenek Magyarországra.
A jelentés szerint Oroszországnak hosszú időbe fog telni, valamint tetemes költségekbe, hogy a konfliktust követően helyreállítsák a fegyveres erőiket, illetve pótolják a felszereléseiket.
Mexikó ENSZ-nagykövete szerint „valahol el kell kezdeni”, ám ez "egy olyan első lépés, amely a jó irányba mutat".
Jen Psaki kijelentette, Joe Biden továbbra sem hajlandó amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, ezt pedig az amerikaiaknak is el fogják ismételni.
Eddig 6,4 millióan vettek fel legalább egy védőoltást a covid ellen, azonban a szakértő szerint a népességnek ennél sokkal kisebb része tekinthető védettnek.
Az áruházlánc igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy a vásárlók tudatosabban vásároljanak, valamint fel tudják használni az otthonukban található élelmiszereket.