A probléma nem csak az északi államot fenyegeti, számos tanulmány figyelmeztet a hosszú Covid hatásaira.
Az EU folyamatosan hangoztatja a környezetvédelem fontosságát. Azonban a szavakat nem mindig követik tettek!
Legalábbis mostanában egyre több videó tanúskodik erről. Habár az instant bosszú csábító lehet, annyira mégsem jó ötlet!
Gyorsan emelkedik az új fertőzöttek száma, ám a halálozások csökkenő tendenciát mutatnak. Nem lélegezhetünk fel, de az Omikron úgy tűnik, hogy kevesebb fertőzöttnél okoz súlyos tüneteket.
Rengeteg, a Covid számlájára írható halálesetet nem számoltak bele a hivatalos adatokba, mert hónapokkal a fertőzések után következtek be, állítja egy amerikai szakértő.
1935. január 8-án született minden idők egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb énekese, Elvis Aaron Presley, aki fájdalmasan rövid, mindössze 42 éves földi pályafutása alatt teljes joggal érdemelte ki a rock'n'roll Királya becenevet.
Az USA 2,4 millió dollárt foglalt le négy meg nem nevezett cégtől, melyek kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírtak, háttérben a phenjani vezetéssel.
A Sinopharm NVSI-06-07 megnevezésű fehérjealapú vakcinája a korábbi oltástól eltérő technológiát alkalmaz, amely a koronavírus inaktivált formáját tartalmazta.
Legalábbis egy kínai tanulmány szerint, amiben megállapították, hogy az Omikron-variáns egerekben mutálódhatott, mielőtt visszatért volna az emberekhez.
Az Intel a CES 2022-es bemutatója során jelentette be, hogy összehajtható laptop kijelző fejlesztésén dolgozik.