A XIII. kerületi rendőrök elfogtak egy ötszörös körözöttet, aki éppen egy bűncselekményt követett el.
Joe Biden legutóbbi beszédében kiemelte, nem ért egyet a kritikusokkal, akik úgy vélik, sokkal hamarabban neki kellett volna látni az amerikai állampolgárok evakuálásának.
Mivel a legtöbb tojást továbbra is Lengyelországból importálják, így veszélybe kerülhetnek a magyarországi termelők.
A GKI legújabb felméréséből kiderült, bár az üzleti várakozások augusztusban javultak, a fogyasztói tendenciák júliushoz képest valamelyest romlottak.
Az amerikai űrvállalat alapítója és ügyvezető igazgatója szerint a Blue Origin ugyanazt a technológiát használja, mint amit korábban a SpaceX forradalmasított.
Az amerikai divatmárka ezúttal olyan környezetbarát cipőt hozott létre, amivel csökkenteni lehet az üvegházhatású gázok koncentrációját az atmoszférában.
Szakértők véleménye szerint a magyarok nem eléggé tudatosak a hitelmoratórium kapcsán, ezért azt javasolják, akik tehetik, minél hamarabb távozzanak a programból.
Minimális mértékben nőtt a regisztrált covid-fertőzöttek száma Magyarországon.
Legalább 29-en életüket vesztették abban a buszbalesetben, ami a Peru középső részén található Carretera Central autóúton történt.
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki a vasútállomás peronján akart kirabolni egy ártatlan nőt.