Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Kiss László

Megrázó tragédia történt az M1-esen: négy halott, köztük egy gyermek

Súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Páty térségében. A 22-es és 23-as kilométerszelvény között egy angol és egy bolgár rendszámú járműütközött össze.

Súlyos incidens a levegőben: kínai lézertámadás ért egy német repülőgépet

Berlin hivatalosan is panaszt emelt Kína ellen, miután a német kormány szerint a kínai hadsereg lézerrel célzott meg egy német katonai repülőgépet, ami egy EU által támogatott Vörös-tengeri misszióban vett részt. A súlyos incidens miatt a német külügyminisztérium azonnal bekérette a Kínai Népköztársaság berlini nagykövetét.

Putyin nem kegyelmezett, 17 évet kapott a korrupt tábornok

Oroszországban lezárult egy jelentős korrupciós per, amiben a védelmi minisztérium több milliárd rubeles csalási ügyében vádat emeltek és elítéltek egykori magas rangú katonai vezetőket.

Lassan mozdul a forint, ennyiért válthatunk most eurót

Nézzük, hogyan áll jelenleg a forint a főbb devizákkal szemben.

Nagyot léphet előre a Honor összehajtható telefonja

A Honor Magic V Flip 2 jelentős akkumulátor-kapacitás növeléssel és új Snapdragon processzorral debütál 2025 augusztusában.

Dupla műszakban a vihar után, már 64 ezer háztartásban van újra áram

Az MVM hétfő este közölt tájékoztatása szerint már 64 ezer ügyfélnél sikeresen helyreállították az áramszolgáltatást, miután az országot szinte teljes egészében sújtó vihar jelentős károkat okozott a villamosenergia-hálózaton.

Megvan az új A Nagy Ő, Stohl András igent mondott

Fischer Gábor, a műsor producere jelentette be a nagy hírt, ami már a nézők körében is nagy várakozást keltett.

Vidéken is nagyon súlyos a helyzet a történelmi erejű vihart követően

Pusztító zivatarok csaptak le vidéken, rengeteg riasztást kaptak a tűzoltók, akik jelenleg is dolgoznak.

Hivatalos: nem indul rendőrségi eljárás a Budapest Pride résztvevői ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint nem indítanak eljárást azokkal szemben, akik részt vettek a 2025. június 28-ára meghirdetett, de hatóságilag megtiltott gyűlésen, amit azonos időpontra szerveztek a „Budapesti Büszkeség - Budapest Pride” elnevezésű önkormányzati rendezvénnyel.

Akkora vihar csapott le, hogy átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Hatalmas vihar csapott le Magyarországra, ami miatt még a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret is lezárták.

Koronavírus-kémet foghattak az FBI utasítására Olaszországban

Egy 33 éves kínai férfit tartóztatták le a milánói Malpensa repülőtéren, közvetlenül azután, hogy megérkezett Olaszországba

Zelenszkij bajban van, tovább késnek a kulcsfontosságú fegyverszállítmányok

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház előtt nyilatkozva kijelentette, az Egyesült Államok "nagyon is segíti" Ukrajnát, miközben a Biden-kormány idején bevezetett katonai segélyek egy részének szállítása jelenleg szünetel.

Egy izraeli katona megrázó vallomása a gázai háborúról: Ha beléptek a területre, meg kellett halniuk

Eegy izraeli tartalékos katona, aki három bevetésen is részt vett Gázában, név nélkül, de kamerák előtt nyilatkozott a Sky Newsnak, és részletesen beszámolt arról, hogyan váltak civilek célponttá a háború során, gyakran teljesen önkényesen.

Két tinédzser meghalt, öten megsérültek egy lövöldözésben

Két fiatal fiú vesztette életét, további öt embert pedig kórházba szállítottak, miután tömeges lövöldözés tört ki szombatra virradó éjszaka Indianapolis belvárosában - közölte az Indianapolis Fővárosi Rendőrség (IMPD).