Nagy derbit rendeztek az olasz ligában, aminek ideje alatt a Juventus és az As Roma feszült egymásnak, igen nagy volt a tét a Seria A-ban.
A jelentések szerint Észak-Korea tartja magát az ígéretéhez, és 2024-ben újabb kémműholdakat indít útjára.
Az Aston Villa egy újabb érdekes mérkőzésen van túl, majdnem sorozatban három mérkőzésen is pontokat hullajtottak el, de most újra nyertek.
A Manchester City az újabb győzelmével 2 pontra megközelítette a Liverpoolt, és már mindkét csapat 19 fordulónál tart.
78 éves korában érte utol a halál Gustavo Cisneros venezuelai mágnást, akinek összességében hosszú és sikeres élet adatott meg.
Nem sok ideje maradt arra Mbappénak, hogy eldöntse, mit is szeretne, noha eddig egyértelműen tűnt a dolog.
Eddig legkevesebb hat áldozatról tudni, akik életüket vesztették a kegyetlen támadásban Mexikó északi részén.
Eldőlt, hogy ki nyerte a Farm VIP negyedik évadát, ami 14 millió forintot is jelent a győztes számára.
Lissák Laura, Sánta László és Lakatos Levente is mély gondolatokat fogalmazott meg azt követően, hogy el kellett hagyniuk a Farm VIP helyszínét.
Úgy tűnik, amennyire biztosra vették Carlo Ancelotti érkezését a brazil válogatottnál, annyira bonyolódik tovább a helyzet.