Kylian Mbappé legutóbbi nyilatkozata alapján egyáltalán nem kizárt, hogy ezúttal is meghosszabbítja a szerződését Párizsban.
Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy a Real Madridnak egyetlen ellenfele maradt a spanyol bajnokságban a Girona személyében.
Eddig legkevesebb 12 ember haláláról tudni, akik nem élték túl a buszbalesetet Asszámban, míg 25-en megsérültek.
Eszméletlenül találtak egy férfit egy repülőgép hajtóművében hétfő este Salt Lake City-ben, a város nemzetközi repülőterén.
A rossz időjárási feltételek miatt a mentőcsapatok egyes esetekben nem tudnak időben eljutni a sérültekhez, akik közül többen már nincsenek életben.
Az USA szerint nem jelentettek károkat a legutóbbi támadás után a Vörös-tengeren, amit a húszi lázadók hajtottak végre.
Kabát Peti hamarosan megkönnyebbülhet, átesik azon a térdműtéten, ami már érett egy ideje a Sztárbox alatt elszenvedett sérülése miatt.
Minden lehetősége megvolt az olasz edzőnek arra, hogy a brazil válogatott élére álljon, még vártak is rá.
Eldőlt, hogy Kabát Pétert műteni kell, akit rövidesen műtőbe tolnak, hogy átessen a szükséges operáción.
Egy igen különleges tárgy veszett el a Liverpool meccsén, amit ugyan hozott a hazai csapat, nem lehettek felhőtlenül boldogok.