Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Borbély Fanni

Életét vesztette az a motoros, aki Nagykanizsánál szenvedett balesetet hétfő reggel

A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

Fejsérülést szenvedett a brazil elnök, lemondta oroszországi útját

A brazil elnök egy otthoni balesetben sérült meg.

A nemzetközi sajtó nincs elragadtatva Szoboszlai Dominik teljesítményétől

Sőt, akadt olyan portál is, mely egyenesen azt követelte, hogy Szoboszlai Dominik többé ne lépjen pályára a kezdő tizenegyben.

Kellemes, őszies időjárás vár ránk a jövő héten

Pár felhőt és némi csapadékot leszámítva remek időnk lesz a jövő héten is.

Zavartalan napsütés vár ránk hétfőn, akár 19 fok is lehet napközben

Noha az éjszaka folyamán még fátyolfelhők boríthatják az eget, ezek reggelre feloszlanak.

Ennyi volt: ez volt az utolsó Balaton Sound Zamárdiban

Már eddig is sejteni lehetett, most hivatalossá vált: nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban.

Mira Murati, az OpenAI korábbi technológiai igazgatója új AI startupot indít

Murati már megkezdte a kockázati tőkeforrások gyűjtését a projekthez.

Oroszországban kaptak lencsevégre észak-koreai katonákat, Ukrajnába mennek harcolni (videók)

Az észak-koreai katonákat az oroszok először kiképzésben részesítik, majd elküldik őket a frontra Ukrajnába.

Több város felett megjelennek a Honvédség vadászgépei a napokban

Aggodalomra semmi ok, csak gyakorlatról van szó.

Az izraeli nagykövetség ellen tervezett terrormerényletet Németországban, elfogták a líbiai férfit

Vélhetően az izraeli nagykövetség ellen tervezett merényletet az elfogott férfi.

Újabb város döntött a trafiboxok mellett, hamarosan indul a kivitelezés is

Újabb akadályt gördítenek a száguldozó autósok elé.

Rég szerettük volna már ennyire, hogy fehér karácsonyunk legyen

Hosszú évek óta nem volt igazi fehér karácsony Magyarországon, a keresési trendek pedig azt mutatják, nagyon hiányzik a magyaroknak az igazi karácsonyi hangulat a hófödte tájakkal.

Hat kínai repülőgépet és két kínai hajót észleltek Tajvan körül vasárnap

Újabb kínai katonai akció történt, ismét Tajvannál.