Charles Leclerc három olyan manővert is véghezvitt Max Verstappen ellen, amik végül szükséges voltak számára a győzelemhez.
Tovább lehetőségeket is vizsgálnak a fejlesztések között, például a napelemek telepítését, és egyéb energia-, illetve vízmegtakarítást eredményező technológiák alkalmazását is.
Sergio Pérez akár a győzelemért is mehetett volna, de igen korán eldőlt a sorsa, nem sokkal a rajtot követően.
Kiváló határvédőink vannak, akik azonban folyamatos nyomás alatt állnak az egyre agresszívebb és veszélyesebb illegális bevándorlók miatt.
A Jobbik alelnöke szerint rengeteg ember életére lehet negatív hatással az adónemet megváltoztató javaslat.
A Mávinform tájékoztatása szerint fokozatos lesz az újraindítás.
Didier Lallement úgy vélte, hogy a könnygáz bevetése volt "az egyetlen rendőri eszköz a tömeg visszaszorítására". Elnézést kért "a jó szándékkal érkezett emberektől", akik szenvedtek a könnygáztól, de szerinte a rendfenntartás doktrínáját nem lehet megkérdőjelezni.
A baleset körülményeit még vizsgálják a hatóságok.
Habár ez még mindig jobb, mint a napközben jegyzett 411 forint.
Tragikus baleset történt a 7-es főúton Zalában: egy ember életét vesztette, ketten pedig súlyosan megsérültek.