Szuper-szerencsésnek érezheti magát Vasvári Vivien párja, akij jelenleg Dubajban tartózkodnak egy kiruccanás során.
A rendőrségi tájékoztatás szerint jogellenes gyűlés alakult a Vigadó téren, ahol a rendőrök megkezdték az intézkedéseket.
Az ünnepre való tekintettel Magyarország legfontosabb és legmeghatározóbb hídja díszkivilágítás kapott.
Evelin igyekszik pozitív maradni, ami nem lehet könnyű számára, hiszen egy igen nehéz időszakot él meg az őt ért fenyegetések miatt.
Két fontos bejelentést is tett, de az egyiket már tudhattuk, míg a másik az egyik legkeményebb pályáról szól.
Ritkán látni a különböző videókban Mazsi húgát, aki szintén szép lány, és most a nővérével közösen táncolt, készített egy kihívást a TikTokon.
Friss adatok érkeztek az elmúlt 24 óráról a harmadik hullámról, ami egyre erőteljesebben érezteti hatását Magyarországon. Ismét sok az új fertőzött és az elhunyt, akik a COVID következményeként hunytak el.
Zsófi elmondása szerint, ha nem kell távoznia az Exatlonból, akkor még jobb versenyzővé válhatott volna, de ezt már soha nem tudjuk meg.
A hírek hallatán sokan döntöttek úgy, hogy visszamondják az oltásukat az AstraZeneca vakcinájával, ami kapcsán a gyártó is kiadott egy hivatalos közleményt.
A hírek szerint a PSG sztárját amiatt cserélték le a vasárnap esti mérkőzés ideje alatt, mert kirabolták a családját.