A Tények egy videót is megosztott a tűz esetről, amit időközben sikerült eloltaniuk a helyszínre kiérkezett fővárosi tűzoltóknak.
Nemrég számoltunk be arról, hogy Portugáliában is felfüggesztették az AstraZeneca oltásainak beadását a halálesetek miatt, amik közvetlen azután következtek be, hogy beadták a vakcinát. Hivatalosan nem találtak összefüggést az esetek és a vakcinák beadása között, de zajlanak a vizsgálatok. A CNN arról ír, hogy Svédország és Luxemburg is csatlakozott azon országok közé, akik ideiglenesen felfüggesztették […]
Rácz Jenő joggal lehet büszke a menyasszonyára, hiszen egy nagyon csinos és vonzó nőről beszélhetünk, aki érzi a divatot.
Merkely Béla, orvos, kardiológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, a Semmelweis Egyetem rektora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Kossuth rádió kedd reggeli adásában beszélt arról, hogy szerinte éveknek kell eltelnie, míg kiderül, melyik koronavírus elleni vakcina a jobb.
Megérkeztek az aktuális magyar járványügyi számok az elmúlt 24 óráról, a folyamatosan tomboló harmadik hullámról, mely egyre több embert juttat kórházba.
Ebből adott esetben nagyobb vita is lehetett volna, főleg Iza részéről, akiről elég furcsán beszélt a fiatal kihívó.
Mindig jó nosztalgiázni, főleg ha a régi játékokról van szó, amik egykor meghatározóak voltak a játékiparban.
Még mindig mélyen lehet Király Linda, teljesen érthető módon, hiszen nagyon sokáig volt vele a kedvence.
A portugálok a következők, akik megerősítették, hogy elővigyázatosságból felfüggesztik az oltás használatát.
Az, aki azt mondja, hogy Nádai Anikó nem szép, más bolygón él, vagy csupán nagyon ellenszenves neki a sztár.