Lassan Anna bármit is csinál, Dórinak mindig lesz egy megjegyzése, de nem szemtől szemben, mert most sem vele közölte a dolgokat.
Egyelőre úgy néz ki, hogy Dóri továbbra sem akarja befogadni az építő jellegű tanácsokat vagy kritikákat, aminek rossz vége lehet.
Várható volt, hogy az ügynek még lesz folytatása, Evelin és Győzike is haragudott a másikra, míg Zoli csak figyelt.
Magyarország kormánya többször is arra kérte az orvosi kamarát, hogy tartózkodjanak az ehhez hasonló álhírek megfogalmazásától és terjesztésétől.
Napról napra aggasztóbb adatok futnak be a harmadik hullámról, aminek a lehetséges tetőzése ezen vagy a következő héten várható. Legkésőbb március végére várják a tetőzést, ami után folyamatosan zuhanhatnak a számok.
Egy hatalmas kaland lehetett ez Vivi és párja számára Dubajban, többek között amiatt is, mert kipróbáltak egy igen extrém dolgot.
Végre megszakadt ez a sorozat, és most ismét kaptunk egy egészen cuki szelfit Palvin Barbiról és a párjáról.
Az országos tisztifőorvos tisztázta, hogy számos más országgal szemben a hazai PCR-tesztek több vírustörzset is képesek kimutatni.
Grétinek volt egy nagyon furcsa beszélgetés Vivivel a versenynapot követően, ami nem kevés nézői reakciót váltott ki a közösségi médiában.
Az országos tisztifőorvos adott némi információt arról, hogy hogyan is áll jelenleg a magyar vakcina fejlesztése, ami később aranyat érhet.