Már ebből a képből is látszik, hogy az énekesnő és színésznő feneke enyhén szólva is a kerek kategóriába sorolható.
Úgy tűnik, erősen kifizetődnek az edzések Dórinál, mert a feneke kerekebbnek tűnik, mint eddig bármikor.
Miután nap szinten is sok üzenetet kap emiatt, most úgy döntött, hogy megoszt pár gondolatot erről, ami sokaknak nyújthat segítséget.
A kihívók közül hárman az Exatlon harmadik évadának kezdete óta ott vannak, a többiek azóta távoztak.
A világhírű énekesnő és színésznő Dominikán forgat egy filmet, amit már most nagy érdeklődés övez, hiszen egy remek alkotásról van szó.
Véget ért az Exatlon Hungary legutóbbi párbaja, ezúttal egy bajnok búcsúzott Dominikáról, és érdekes körülmények között.
Vivi teste és bikinije láttán azonnal a forró nyári napsütésre gondolunk, ami már nincs is olyan messze, és talán szabadabban is élvezhetjük ezt az időszakot, mint tavaly, amikor még nem kezdődhettek meg az oltások.
Iza mintha finoman utalt volna arra, hogy nem szívesen párbajozna, hiszen hiába van hetek óta Dominikán, nem tudott túl sokat versenyezni.
Lehetséges, hogy Lilkónak megint párbajoznia kell, bár a fair az lenne, ha Iza menne Luca ellen, független attól, hogy betegség miatt ki kellett hagynia pár napot.
A külügyminiszter mindenkit arra kér, hogy regisztráljon az oltásra, hiszen ez az egyetlen igazi fegyver a vírus ellen.