Gyuricza Dóri már esküvői ruhákat próbál, de bajban van, mert rögtön az első ruha nagyon megtetszett neki, amit felvett magára.
Rácz Jenő úgy érezte, megmutatja a követőknek Gyuricza Dóri nagy ajándékét, ami sokat elmond arról, hogy mennyire szereti a vőlegényét.
Amiatt fenyegette meg a mobilszolgáltatót, mert a megszűnt telefonszámát akarta visszakapcsoltatni, melyből végül rendőrségi ügy lett.
A 34 éves hajdúszoboszlói női részletes beismerő vallomást tett, miután majdnem 50 millió forinttal károsította meg azt a céget, ahol dolgozott.
Lilkó elég nehezen bírja mentálisan az Exatlon kihívásait, és most egy szimpla futam után tört el nála a mécses, és nem kicsit.
Rengeteg új vakcina érkezik, és ez rövid időn belül már a harmadik ilyen szállítmány Oroszországból, ami a jobb hírek közé tartozik.
Erről Fernando Santos edző adott tájékoztatást, nem sokkal azután, hogy Cristiano Ronaldo földhöz vágta a csapatkapitányi karszalagot.
A hivatalos tájékoztatás szerint lőszereket is lefoglaltak a rajtaütés során a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.
Gáspár Győzőnek támadt egy jó ötlete képszállításra, azzal azonban már nemigazán számolt, hogy hogyan száll be az autóba.
A trendi napszemüveg ebben az esetben sem maradhatott el, a sztárok is élvezik a napsütést, a jó időt, amiből egyre több lesz.