Ezúttal 550 millió dollár értékben küld az USA fegyvereket.
A koronavírus még mindig szedi az áldozatait, és napi szinten rengeteg új fertőzést regisztrálnak a világban.
A Fidesz alapító tagja hangsúlyozta, hogy az ország és a magyar emberek védelme az első, ami a jövőben sem fog változni.
Lewis Hamilton szép csendben elment George Russell, a csapattársa mellett, aki szombaton még rajtelsőséget ünnepelhetett.
A hatóságoknál nem jelentette be, hogy külföldre költözött, de a családi pótlékot 15 éven át felvette.
Rendkívüli ülést akarnak a jelenlegi helyzet miatt, miközben egyre többen aggódnak a megélhetésük miatt.
Ismét jelentkezett a DK, és ezúttal is éles kritikát fogalmaztak meg a kormánnyal szemben, most a szociális ellátás kapcsán.
Max Verstappen egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy másodszorra is világbajnok legyen, míg Charles Leclerc egyre távolabb attól, hogy életében először bajnoki címet ünnepelhessen a Forma-1-ben.
Az orosz hadsereg többek között egy Harpoon hajóelhárító rakétaindítót is a levegőbe repített Odesszánál.
A Fidesz is azt látja, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba.