Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan a Lipcse edzője is komoly értéket képvisel a futballban, és ha a Bayern München meg akarja szerezni a szakembert, akkor súlyos pénzt kellene fizetnie érte.
Benő talán nem volt teljesen tisztában azzal, hogy kivel húz ujjat, aminek végül meg is itta a levét, mert Franciska nem hagyta annyiban a dolgot.
Szijjártó Péter hétfő délelőtt jelentette be, hogy egy fontos rakományt küldenek Libanonnak, ahol nagy szükség van a lélegeztetőgépekre.
Az elmúlt 24 óra járványügyi adatait ismertette az operatív törzs, benne többek között az oltási és kórházi számokkal.
Szlávik János szerint teljesen felesleges ellenőrizgetni ezeket az antitest szinteket, amik lassan divattá válnak Magyarországon.
Emellett arról is beszélt a méltán elismert szakember a TV2 stúdiójában, hogy az 50%-oltottsági szint elérését követően mire számíthatunk.
Ezúttal a Blikk közölt információkat Majka és az RTL Klub közti egyeztetésekről, amik nem voltak sikeresek.
Egy sor új információt közölt Magyarország kormánya, így az is kiderült, hogy éjfélre módosul a kijárási tilalom azt követően, hogy elérjük a 4 millió beoltottat.
Szlávik János a TV2 reggeli műsorában reagált a hétvégi tömegre, ami egyeseket sokkolt, hiszen sok fiatal tudomást sem akart venni a korlátozásokról.
Megérkezett a várva várt előzetes az Összezárva Hajdú Péterrel legújabb epizódjáról, aminek Tóth Andi lesz a vendége.