Csodálatos fotók készültek a TV2 sztárjairól, többek között Vitányi Juditról is, aki mindig lenyűgözi a követőit.
Az Origo arról ír, hogy a nagy EP-korrupciós botrány legalább hatvan embert érint, többségük szocialista vagy néppárti politikus.
A nő éppen a zebrán kelt át, amikor elütötte az érkező jármű, és már nem lehetett megmenteni az életét.
Varga Judit igazságügyi miniszter is kiemelte a magyar vidék fontosságát és egyben különlegességét.
Együtt a nagy négyes, akik sok esztendővel ezelőtt történelmet írtak a televíziózásban, amikor még minden más volt.
Nagyon sokan szeretik Rácz Jenőt, ahogyan a feleségét, és a közös gyermeküket is, igazi kedvencekké váltak a közösségi médiában.
Eltelt egy újabb év, és ezúttal is rengetegen köszöntötték el a születésnapos háromgyermekes édesanyát.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencék azok, akik nem akarják emelni a pedagógusok bérét.
Több néző is felháborodott Völgyi Zsuzsi döntésén, különösen azon, hogy végül kiejtette Budavári Fülöpöt, noha előtte azt mondta, távozni akar.
A pedagógusok most sem bér- vagy illetményemelést kapnak, hanem szakmai pótlékot.