A városvezetés távozását követelik a péceli lakosok, miután két kút meghibásodása miatt vízhiánnyal küzd a város a nagy melegben.
Fedor Anna Mária június 19-én, 12 óra körül ismeretlen helyre távozott, keresi a rendőrség.
A bazilikát 390-ben emelték, de 740-ben egy földrengés elpusztította.
Hétfőn áll bíróság elé a férfi, aki agyonverte lakótársát, majd megpróbálta magát a hős szerepében feltüntetni a hatóságok előtt.
A férfit válságos állapotban szállították kórházba.
Egy 25 éves férfi június 10-én vetette magát a Dunába a fővárosi Boráros térnél. Holttestére csak négy nappal később, Tökölnél találtak rá, vagyis a víz 25 kilométeren keresztül sodorta magával.
Maaseik település polgármestere az erdőben biciklizett, amikor a bomlás erős szagát kezdte érezni a levegőben.
Egyetlen hét alatt legalább 16 ember vesztette életét Nepálban a monszun okozta árvizek, földcsuszamlások miatt.
Egy külföldi apuka kért segítséget kétségbeesetten a fővárosi Almássy téren vérző kisfia miatt.
Csaknem egy évszázada hullott utoljára ennyi csapadék Jaltában, ahol az áradások miatt mintegy 1500 lakost evakuálni kellett.