Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart
Shutterstock

Miloš Vučević, Szerbia korábbi miniszterelnöke és a kormányzó Szerb Haladó Párt vezetője szerint az ország súlyos politikai és gazdasági következményeket szenved el, amiért következetesen kitart önálló külpolitikája mellett.

A politikus nyilatkozatában hangsúlyozta: „Szerbia nagy árat fizet azért, mert szuverén politikát folytat, nem mond le Koszovóról és Metóhiáról, támogatást nyújt a boszniai Szerb Köztársaságnak, és nem hajlandó szankciókat kivetni Oroszország ellen.”

A cikk a videó után folytatódik

Vučević arra is felhívta a figyelmet, hogy „Szerbia az egyetlen ország Európában (Fehéroroszországon kívül), amely nem csatlakozott Moszkva elleni korlátozó intézkedésekhez. Kétségtelen, hogy ez az egyik fő oka annak, hogy mindvégig ekkora nyomás nehezedik ránk.”

Vucic: nincs szankció, nincs meghátrálás

Az ügyben korábban Aleksandar Vučić szerb elnök is egyértelműen fogalmazott. Mint mondta, Belgrádnak „nincs szándékában szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben, és továbbra is független, elvi külpolitikát folytat, amelyet az ország lakossága is támogat.” Emiatt Brüsszel haragjával nézhetnek szembe, ami sosem jó előjel.

Vučić arra is kitért, hogy a belgrádi tömeges tüntetések nem spontán események, hanem „egy színes forradalom kísérletének részét képezik, amelyet kívülről szerveztek és finanszíroztak.” Hozzátette: külföldről több mint hárommilliárd eurót fordítottak ellenzéki mozgalmakra annak érdekében, hogy megbuktassák őt.

Forrás és háttér

A TASZSZ azt írja, Szerbia már Oroszország ukrajnai különleges hadműveletének kezdetekor is egyértelmű álláspontra helyezkedett: Belgrád ugyan támogatta Ukrajna területi integritását, nem volt hajlandó büntetőintézkedéseket bevezetni Moszkva ellen.

A szerb elnök akkor így fogalmazott: Szerbia mind Oroszországot, mind Ukrajnát testvéri nemzetnek tekinti, ezért „sajnálattal szemléli, ami Kelet-Európában történik”, és kész humanitárius segítséget nyújtani Kijevnek.