Szemben haladt egymással két személyvonat Borsodnál
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében történt az incidens, de még időben megállt a két vonat egymással szemben.
Az incidens még hétfőn délelőtt, 9 óra 42 perc körül történt, amikor a Miskolcról Hidasnémetire elindult személyvonat (5332) Onga állomáson az utasok le- és felszállása után engedély nélkül elindult és meghaladta a számára továbbhaladást tiltó jelzőt.
Ezt követően a mozdonyvezető észlelte, hogy gond van, majd azonnal, a váltókörzetben megállította vonatot. A MÁV által kiadott közlemény szerint a Hidasnémetiből Miskolcra tartó személyvonat (5315) az állomás előtt megállt, miután a biztosítóberendezés érzékelte a másik személyvonat érkezését. Emiatt a jelzőkészülék továbbhaladást tiltó jelzésre változtatta.
A két személyvonat egymástól 300 méterre, biztonságban állt meg, így az utasok nem voltak veszélynek kitéve. „A hatósági helyszínelés ideje alatt a vonatközlekedés szünetel. Az utasokat Miskolc és Szikszó között pótlóbuszok szállítják. A pótlóbusz Felsőzsolca állomást nem érinti. A Miskolc-Hidasnémeti vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell.”