Meghalt egy emberáldozó szekta vezetője, miután balesetezett az őt szállító rendőrautó
Éppen a bíróság elé szállították a szekta vezetőjét, hogy az úgynevezett „rituális gyilkosságairól” tárgyaljanak, amikor a baleset történt.
A jamaikai Kevin Smith szektavezért még múlt vasárnap tartóztatták le, miután a csoportjának két tagját meggyilkolták rituális emberáldozat formájában – írja a The Daily Beast. A vezetőt azonban már biztosan nem fogják felelősségre vonni ezért, mivel életét vesztette a balesetben.
A karambol még helyi idő szerint hétfő reggel történt, amikor a rendőrség éppen egy kingstoni bíróság elé szállították Smith-t. Ráadásul pontosan akkor történt a baleset, amikor formálisan is vádat emeltek volna ellene a rituális gyilkosságok miatt.
Stephanie Lindsay, a jamaikai rendőrség sajtóosztályának vezetője elmondta, hogy Smith mellett az egyik rendőr is életét vesztette, miközben további két embert súlyos állapotban szállítottak kórházba a karambol eredményeképp.
Az általa vezetett Pathways Nemzetközi Helyreállítási Lelkészségi Királyság nevű szekta egy tipikus vallási fundamentalista csoport volt, amely az okkultizmus elemeit is felölelte. Ennek lett az eredménye, hogy 100, fehér köntösbe öltözött hívő előtt áldozhattak fel embereket.
Az eset szemtanúinak beszámolója szerint a rituálé kereteiben a szekta vezető tagjai leszúrtak és két gyülekezeti tagot, valamint megvágtak többeket, akiknek azt mondták, hogy ezzel az áldozatukkal elindulnak a „mennyországba vezető úton”.
A szemtanúk beszámolója szerint végül két ember vesztette életét a rituálé kereteiben, egyiküket akkor „áldozták fel”, amikor a rendőrség már átkutatta a szekta központját. Az egyik szemtanú közölte, hogy többeknek is a rituálét követően lett elege a szektából és hagyták ott az egészet.
A brutális áldozás napján Kevin Smith a közösségi médiában kérte meg a gyülekezetének híveit, hogy hagyják otthon a mobiltelefonjaikat, mielőtt visszatérnek a közösségbe, valamint arra figyelmeztetette a tagokat, hogy valami nagy esemény fog történni. Az egyik tag azonban becsempészett egy telefont és azonnal értesítette a rendőrséget: