Szaúd-Arábia a németországi támadás előtt figyelmeztette a hatóságokat
Egy szaúdi bennfentes a Reuters hírügynökségnek beszélt arról, hogy Szaúd-Arábia figyelmeztette a német hatóságokat a támadóra.
Egyik pillanatról a másikra vált minden rémálommá a magdeburgi karácsonyi vásáron, ahol egy férfi szándékosan, fékezés nélkül hajtott bele a tömegbe, ezzel többek között egy kisgyermek halálát okozván. Megrázó felvételek készültek a hatalmas sebességgel a tömegbe száguldott autóról.
Orbán Viktor miniszterelnök is részvétét fejezte ki a történtek kapcsán, ahogyan Vitályos Eszter kormányszóvivő is. Elon Musk pedig azt mondta, ebben a helyzetben azonnal le kellene mondania a német kancellárnak, akit alkalmatlannak lát a munka elvégzésére.
A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) volt elnöke úgy fogalmazott, meg lehetett volna előzni a támadást. Erre utalhatnak a szaúdiak is, miután kiderült, hogy egy 50 éves Szaúd-Arábiában született orvos követte el a támadást. Egy szaúdi bennfentes beszélt arról, hogy az országa figyelmeztette a német hatóságokat a támadóra – tudhattuk meg a Bild-től a Reutersre hivatkozva.
Az orvos ugyanis szélsőséges nézeteket posztolt a saját X-fiókján keresztül az interneten. Jelenleg is zajlik a nyomozás az ügyben, és a rendőrség továbbra is azt feltételezi, hogy az elkövető magányos tettes volt. Egyelőre egy terrorszervezet sem vállalta magára a kegyetlen támadást.
A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr autójában nem találtak robbanószerkezetet. Az utasülésen egy gyanús csomagot találtak, emiatt feltételezték azt a hatóságok, hogy egy lehetséges bomba lehet a járműben.