A szarkák okosabbak, mint gondolnánk: túljártak a tudósok eszén
Kulcsfontosságú a megfigyelés a faj megmentése érdekében, a madarak azonban nem vették jó néven, hogy a kutatók apró nyomkövető berendezéseket rögzítették rájuk.
Amikor a kutatók kés méretű, hátizsákszerű nyomkövető eszközöket szereltek öt ausztrál szarkára, még nem sejthették, hogy ezáltal egy teljesen új, a madaraknál ritkán megfigyelhető szociális viselkedés tanúi lehetnek. Mindössze a szarkák mozgásáról és társadalmi dinamikájáról akartak több információt szerezni, az okos madarak azonban csúnyán keresztülhúzták a tudósok terveit.
Jóllehet, régóta tudjuk, hogy a szarkák intelligens és szociális lények, de a most megfigyelt eset az első, ami látszólagos altruista viselkedést mutat a madarak között, azaz a csoport egyes tagjai anélkül segítettek a többieken, hogy azonnali, kézzelfogható jutalmat kaptak volna érte.
A madarak megfigyelését nagyban nehezítette eddig a rendelkezésre álló nyomkövető eszközök nagy mérete, valamint az adattárolási kapacitás és akkumulátor-üzemidő korlátjai, a kutatók ezért egy új típusú nyomkövetőtartó heveder fejlesztésébe fogtak. Az eszköz az etetőállomásra kihelyezett mágnes hatására automatikusan kikapcsolt volna, lehetővé téve, hogy a kutatók a madár újabb befogása nélkül hozzájussanak a tárolt adatokhoz, valamit újra felhasználhassák a nyomkövetőt.
A hevederek kemény anyagból készültek, és a kutatók úgy vélték, mágnes vagy éles olló nélkül lehetetlen az eltávolításuk. A tesztüzem során öt szarkát fogtak be, és parányi, egy grammnál kisebb méretű nyomkövetőket erősítettek a madarakra, hogy megfigyeljék a mozgásukat és társadalmuk működését.
Az ausztrál szarkák 2-12 egyedből álló csapatokban élnek, kooperatívan foglalják el és védik a területüket, valamint együtt nevelik a fiókákat is. A kutatók döbbenten tapasztalták, milyen gyorsan összefogtak egy a csoportot érintő probléma orvoslására: az utolsó nyomkövető felszerelése után tíz perccel megpillantották az egyik nőstény egyedet immár a heveder nélkül, miközben egy fiatalabb madárról próbálta eltávolítani a szíjakat.
A legtöbb nyomkövető néhány órán belül lekerült az állatokról, a harmadik napon pedig a domináns hím is sikeresen megszabadult a sajátjától. Nem tudni, hogy egyetlen példány segített az összes többinek, vagy megosztották a feladatot, de mindeddig nem készült feljegyzés olyan esetről, hogy a madarak együttműködtek volna a nyomkövetők eltávolítása érdekében.
Egyetlen hasonló esetet dokumentáltak eddig, amikor a Seychelle-szigeteki poszáták segítettek társaiknak megszabadulni a Pisonia ragacsos fürtjei közül. Ez egy nagyon ritka jelenség, amelyet a kutatók megmentésnek neveznek – számolt be a The Conservation.
Az eddig megfigyelt madárfajok – például vízimadarak vagy ragadozók – nem jeleskedtek a szociális vagy kognitív problémák megoldásában, a tudósok pedig nem gondolták, hogy a szarkák parazitának tekintik a nyomkövetőket, és egyesült erővel próbálnak tőlük megszabadulni.
A szarkák követése kulcsfontosságú, ezek a madarak ugyanis fokozottan ki vannak téve a klímaváltozás következtében fellépő hőhullámoknak, amelyek akár a szarkacsibék 90 százalékát is elpusztíthatják. A kutatások azt is megállapították, a magasabb hőmérséklet alacsonyabb kognitív teljesítményt eredményez olyan feladatok során, mint például a táplálékkeresés, ami azt jelenti, az együttműködés még fontosabbá válik a folyamatosan melegedő éghajlat miatt.
Most a szarkákhoz hasonlóan a tudósoknak is össze kell fogniuk a probléma megoldása érdekében; vissza kell térniük a tervezőasztalhoz, hogy megtalálják a módját, hogyan gyűjtsenek róluk létfontosságú viselkedési adatokat, hogy segítsék a faj túlélését a változó világban.
