Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Az év fotója Szalai Ádámról, minden érzelem benne van

Az egyik kedvenc fotónk ez Szalai Ádámról, akinél senki sem szereti jobban a válogattat, ebben biztosak lehetünk.

Az év fotója Szalai Ádámról, minden érzelem benne vanFotó: A magyar csapat ünnepel a szurkolókkal a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõ G csoportjában játszott Magyarország - Litvánia mérkõzés végén a Puskás Arénában 2023. június 20-án. A magyar válogatott 2-0-ra gyõzött. MTI/Vasvári Tamás
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Szalai Ádám először a válogatottságát mondta le, majd nem sokkal később bejelentette, az egész profi pályafutásának búcsút int. Nyilván lehettek volna még lehetőségei, többek között Magyarországon is, de Ádám úgy döntött, vége.

Egy hatalmas szívvel működő játékost, klasszist lesz kénytelen nélkülözni a sport, és Ádám valóban úgy lépett pályára, mint egy igazi rajongó, szurkoló. Ezzel együtt csapatkapitány is volt, majd eljött a búcsú ideje.

Mint arról korábban beszámoltunk, Ádám a B-középpel együtt ünnepelt a Litvánok elleni Eb-selejtezős mérkőzésen. Nagyon szép pillanatok voltak ezek, és bízunk benne, hogy lesz még erre példa.

Ádám számára a válogatott sokkal többet jelent, mint sokan másoknak. Mindig 100%-ot nyújtott, és a pályán kívül is vezérként viselkedett. Most Szoboszlai Dominiken a sor, aki bulizott egy kicsit a keddi meccs után.

Az alább látható fotó Ádámról pedig az egyik kedvencünk, minden benne van, ami csak kell, tele érzelemmel. „Ami nem fog változni, ami örök” – írta a posztjában Ádám, aki ezt az estét sem fogja elfeledni.

Önkéntes árcsökkentést akar látni a kormány a kiskereskedelmi láncoktól a magas élelmiszerárak miatt

Önkéntes árcsökkentést akar látni a kormány a kiskereskedelmi láncoktól a magas élelmiszerárak miatt

A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését, és ha ez nem vezet eredményre, jöhetnek a hatósági beavatkozások.

Döbbenet Nyíregyházán: videóra vette, ahogyan megerőszakolja a saját lányát

A 46 éves férfi videóra vette, ahogyan saját lányát erőszakolja, majd kiderült, rendszeresen folytatott szexuális aktust a gyerekkel. Elmondása szerint semmiről nem tehet, állítja, a lánya kezdeményezett.

Az IKEA áramütés veszélye miatt hív vissza bizonyos lámpákat

Az IKEA jelentése szerint áramütés veszélye miatt hív vissza bizonyos termékeket, amikről részletes tájékoztatást adott.