Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szakértő: az okostelefon inkább a butítás, mint a tanulás eszköze

Szakértő: az okostelefon inkább a butítás, mint a tanulás eszköze

Szakértő: az okostelefon inkább a butítás, mint a tanulás eszköze
Fotó: Unsplash

Mint kiderült, az okostelefonok iskolai tilalmát javasolja az UNESCO egy friss globális oktatási jelentésében, s ennek megvan az oka.

Pöltl Ákos, az MCC Fiatal Tehetség Program Nyugat-magyarországi vezető kutatója szerint az UNESCO Technológia az oktatásban című riportja meglehetősen kritikusan kezeli az oktatás és a technológia kapcsolatát. Egyúttal a szervezet arra figyelmezteti a törvényhozókat, hogy óvakodjanak a digitális technológia gondolkodás nélküli bevezetésétől.

A cikk a videó után folytatódik

„Meg kell változtatni azt, hogy a technológia az első az oktatásban, és a tanuló a második. Konkrétan az szerepel benne, hogy egyszerűen ki kell tiltani az okostelefonokat az iskolákból, mert negatív hatással vannak a tanulók tanulási képességeire, annak fejlődésére, mert figyelmet von el”

– ismertette a jelentést a kutató.

Hozzátette, az eszközök kitiltásával nem lesz annyi internetes zaklatás (cyberbullying), ami jellemzően az iskolai környezetben az ott használt telefonokkal fordul elő. De az UNESCO felmérése arra is kitér, hogy a technológia tanulmányi eredményekre és gazdasági hatékonyságra vonatkozó pozitív hatásai túlértékeltek lehetnek, és ebben a covid alatti online oktatásnak is szerepe van – írta az Infostart.

Pöltl Ákos azt gondolja, sokkal gyorsabban került a technológia az iskolába, mint hogy egyáltalán meg tudták volna nézni, melyik szolgálja valóban az oktatás minőségének javítását, illetve melyik az, ami teljesen felesleges, és valójában csak az adott cég profitteremtésére szolgál. Majd arra utalt, a gyerekeknek semmi szüksége okostelefonra a tanuláshoz, ehelyett elegendő a nappaliban egy laptop.