Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ilyen kockás Szabó Zsófi hasa

Ilyen kockás Szabó Zsófi hasa

Ilyen kockás Szabó Zsófi hasa
Fotó: RTL Magyarország / SajtóKlub

Szabó Zsófit nem véletlenül tartják az egyik legvonzóbb hírességnek, a kockás hasával sincsenek gondok.

Szabó Zsófi nagyon régóta mondhatja magát hírességnek, és hamar médiakarriert futott be. A televízió lett az egyik munkahelye, miközben nemrég arról beszélt, hogy mennyire büszke az általa elértekre.

A cikk a videó után folytatódik

Komoly márkák állnak mögötte, és valószínűleg nem kevés cég áll sorban azért, hogy együtt dolgozhassanak vele. A közösségi médiában is népszerű, ami csak rátesz egy lapáttal, még értékesebb a karaktere.

Számos fotózás van már mögötte, a Reggeli című műsor kihagyhatatlan tagja. Megannyi dicséretet kap, és vannak olyanok is, akik támadják, vagy szimplán irigyek rá, mint sok más hírességre.

Ehhez már hozzá kellett szoknia, nem is tud igazán mást tenni. Zsófi halad előre az életében, és sokat van edzésben, bár ezt nem kell igazán kiemelni, hiszen elég ránézni a jelenlegi formájára, önmagáért beszél.

A Reggeli stúdiójában is csúcsformában jelent meg, Zsófi kockás hasa komoly feltűnést keltett. Remekül áll rajta az a felső, ami egyértelműen a formás hasát hivatott kiemelni, méghozzá igényes formában.