Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Exatlon Hungary: Hanna kitálalt, az első naptól kezdve hazudott magának

Exatlon Hungary: Hanna kitálalt, az első naptól kezdve hazudott magának

Exatlon Hungary: Hanna kitálalt, az első naptól kezdve hazudott magának
Fotó: Instagram/Exatlon Hungary

Szabó-Thomka Hanna egy végtelenül őszinte beszélgetésen van túl Novák Zalánnal, aki a törött lába ellenére igyekszik egyben tartani a kihívókat.

A kihívók szépen haladnak előre, jó esélyük van arra, hogy ismét elkerüljék a párbajt, miután megnyerték az első napot az új végjátékban, ami valóban nem vígjáték, mint azt Monoki Lehel is mondta.

A cikk a videó után folytatódik

Több versenyző fejben még mindig otthon van, és nemigazán tudják felvenni a régi ritmust. Ez annak is betudható, hogy mivel már versenyeztek Dominikán, elmúlt az újdonság varázsa, és a csapattársak is kicserélődtek a korábbi évadok miatt.

„Azt gondolom, hogy így az első naptól kezdve hazudtam magamnak, és folyamatosan próbáltam elhitetni magammal, hogy én jól érzem itt magam. Már odáig fajult a dolog, hogy nem sírok és nem sírva csinálom végig a pályát.” – ismerte el Zalánnak Hanna.

Egyre több nő jelentkezik, hogy Horváth Gréta férje próbálkozott náluk

Hanna azt is elárulta, szerinte ez amiatt van, mert még soha ezelőtt nem szeretett úgy embert, ahogy most szereti odahaza a párját. „Azt éreztem, hogy nem tudok átzökkenni ebbe a játékba, és azt is érzem, hogy nem tudok itt lenni.”

Sőt, még azt is elárulta, már nem érzi azt, hogy bizonyítania kellene saját magának, hiszen ez korábban megtörtént. Emiatt a motiváció sem olyan erős, mint azelőtt, és tele van gondolatokkal a feje.

Zalán arra hívta fel Hanna figyelmét, hogy engedje el ezeket a dolgokat, mert ha hazamegy, nagyon meg fogja bánni, hogy ezt így kezelte, hiszen óriási lehetőséget jelent egy ilyen versenyben versenyezni. „Csak a hitedet kell visszanyerned, érezd jól magad.”