Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szabálytalanul kihúzott drótkábel okozott balesetet Debrecenben – vádat emeltek a munkavezető ellen

Szabálytalanul kihúzott drótkábel okozott balesetet Debrecenben – vádat emeltek a munkavezető ellen

Szabálytalanul kihúzott drótkábel okozott balesetet Debrecenben – vádat emeltek a munkavezető ellen
Shutterstock A kép illusztráció.

Megtörtént a vádemelés az ügyben.

Szabálytalan munkavégzés vezetett balesethez Debrecen-Józsán, ahol egy kihúzott drótkábel okozta egy kerékpáros sérülését – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. Az ügyben a Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt egy munkavezető ellen, aki a baleset idején felelős volt a helyszíni munkálatokért.

A cikk a videó után folytatódik

A vádirat szerint a vádlott egy olyan cégnél dolgozik, mely villamoshálózatok kiépítésével és földkábelezéssel foglalkozik. Munkaköréből adódóan irányította a segéd- és betanított munkásokat is. 2024. július 4-én a vádlott kollégáival együtt Debrecen-Józsára vonult ki, ahol egy elosztószekrénytől kellett földkábelt fektetniük.

A munkálatok során egy teherautó vitte a feltekert kábeldobot a helyszínre. A kábelt úgy húzták le a dobról, hogy annak végét a teherautó vonóberendezéséhez rögzítették, majd a jármű lassan elindult. Két dolgozó az úttest széléről figyelte a kábel mozgását, míg a vádlott egy másik munkással a csőbe történő elhelyezésre ügyelt.

A kábelhúzás közben a drót megfeszült, és a föld felett mintegy 30-40 centiméter magasan keresztbe húzódott egy útkereszteződésnél. Egy arra haladó kerékpáros nő, miután megállt és elsőbbséget adott, elindult, de nem vette észre az úttest fölött lévő kábelt. A kerékpár első kereke fennakadt a dróton, a nő elesett, és könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A munkavezető elmulasztotta a balesetmegelőzési kötelezettségeit: nem helyeztek ki munkavégzésre figyelmeztető táblát, a kábelt nem jelölték élénk színű figyelmeztetéssel, és nem biztosították megfelelően a munkaterületet.

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, és azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalával próbára bocsátással zárja le az ügyet. A végső döntést a Debreceni Járásbíróság hozza meg.