A másfél évtizeddel ezelőtt bezárt alsósajói tározóból egyenesen a Sajóba ömlő szennyvíz arzéntartalma az EU által megállapított határéték csaknem négyszázszorosa a szlovákiai oldalon, és bár a hazai szakaszra érve a szennyeződés felhígul, az ökológiai katasztrófa hatása így is pusztító és elkeserítő a folyóra nézve.
A közel 230 kilométeres Sajó 98 kilométeren keresztül Szlovákiában kanyarog, az Index riportja szerint pedig a korábban kristálytiszta vizet február vége óta szennyezi az egykori alsósajói vasércbánya tárolójából kiömlő arzénos szennyvíz.
Azokon a területeken, ahol a rozsdavörösre festett folyó a legsúlyosabb károkat szenvedte, gyakorlatilag kihalt az élővilág. Az állami tulajdonban lévő bányaterületről egy felszíni vízfolyás mossa ki a nehézfémeket, így az arzént és az antimont, a helyzet rendezése azonban óriási összegbe kerülne, ezért a minisztériumok inkább egymásra mutogatnak, majd tanácstalanul széttárják a kezüket, vagy ami még rosszabb, tudomást sem hajlandóak venni a katasztrófáról.
A legborúlátóbb előrejelzések szerint a Sajó hamarosan halott folyó lesz, a mérgezett víz pedig a környező települések fúrt kútjaiba is beszivároghat, súlyos megbetegedéseket okozva a későbbiekben. És bár a szennyezés folyamatosan hígul a folyó távolabbi szakaszain, ez leginkább a környező mellékfolyóknak és patakoknak köszönhető, amelyek így szintén folyamatosan és nagy dózisban szenvedik el a szennyezést.
A környékbeliek igyekeznek fellépni a tarthatatlan helyzet ellen, de az állam látszólag nem tesz semmit a végleges megoldás érdekében. A 2008-as csőd óta gyakorlatilag magára hagyott, tizennégy szintes szideritbánya pedig kontrollálatlanul okádja ki magából a kénes szagú, a megengedett vastartalom 1200-szorosát tartalmazó, súlyosan egészségkárosító „vizet”.
Habár a szlovák kormány a hírek szerint mostanra 200 ezer eurót elkülönített a helyzet orvoslására, ez vajmi kevés, tekintve, hogy nagyjából havi százezer euróba kerülne a folyó megtisztítása, az erős szennyeződés miatt ugyanis sűrűbben kellene cserélni azokat a speciális szűrőberendezéseket, melyek útját állnák a szennyvíznek.
A riportból kiderül, hogy az arzén, a határértéket százszorosan meghaladó cink, vagy éppen a vas-hidroxid lassú kínhalált okoz a Sajóban élő halaknak, rákoknak, partmenti állatoknak, növényeknek, madaraknak egyaránt. A szlovák környezetvédelmi miniszter azonban továbbra is azt bizonygatja, hogy a Sajóban nincs nyoma határértéket meghaladó szennyeződésnek, hiába támasztják alá hiteles mérésekkel civilek ennek az ellenkezőjét.
A tragédiában talán az az egyetlen pozitívum, hogy rengetegen álltak a Sajó ügye mellé, a társadalmi összefogás pedig előbb vagy utóbb cselekvésre fogja kényszeríteni a szlovák államot. Azonban sajnos ez a kipusztult szakaszokon már nem segít, ha most azonnal megakadályoznák a további szennyezést, akkor is évtizedekig tartana, mire regenerálódna a Sajó, arról nem is szólva, hogy a folyóban lévő mérgező anyagok a jövőben további komoly problémákat okoznak majd nem csupán a növény- és állatvilágnak, de a közelben élő embereknek is.