Haaland az elsők között játszhatott az EA Sports új focis játékával, ami már a FIFA közreműködése nélkül készült.
Különleges programban volt része Novák Katalinnak, és az előadásra látogatóknak, akik nagyon élvezhették az eseményt.
Sári Évi sokak számára az igazi nőt testesíti meg, amivel csak egyet lehet érteni, nagyon erős formában van.
Lehet is miért, mert Gelencsér Timi csúcsformában van, bár ez tőle nemigazán meglepő, hiszen nagyon odafigyel magára.
Igazi áloméletet élhetnek, szebbnél szebb helyekre látogatnak el, most épp a Maldív-szigeteken pihennek.
Csodálatos fotók készültek a TV2 sztárjairól, többek között Vitányi Juditról is, aki mindig lenyűgözi a követőit.
Együtt a nagy négyes, akik sok esztendővel ezelőtt történelmet írtak a televíziózásban, amikor még minden más volt.
Nagyon sokan szeretik Rácz Jenőt, ahogyan a feleségét, és a közös gyermeküket is, igazi kedvencekké váltak a közösségi médiában.
Dudás Miki bizalmat szavazott Csutinak, aki felcsapott fodrásznak, és mindent megtett, amit csak tudott.
A nemrég még Budapesten forgatott Gabriela Spanic újra és újra lenyűgözi a követőket, akik imádják őt.
Eltelt egy újabb év, és ezúttal is rengetegen köszöntötték el a születésnapos háromgyermekes édesanyát.