Sáfrány Emese nagyon szereti a testmozgást, és ezzel együtt a lelki és mentális fejlődést, melyek kéz a kézben járnak.
Az elődöntőben is lesz mit látnia A Konyhafőnök VIP nézőinek, akik rövidesen megtudhatják, hogy ki lett a győztes.
Drámai percek várnak a Farm VIP 3 nézőire, többek között Schobert Norbi miatt is, aki maximálisan megérdemelné a döntős szereplést, de hogy mi lesz ennek a vége, egyelőre nem tudni.
Erre talán nem számítottak a versenyzők, így még nagyobb nyomás alá kerülnek, amit bírniuk kell, máskülönben csomagolhatnak.
Rövidesen kiderül, hogy ki nyerte a 2022-es A Konyhafőnök VIP-t, de előtte még jön az elődöntő és a nagy döntő.
Brenka nemcsak kiváló énekesnő, hanem modellként is megállja a helyét, nagyon stílusosan, szexin állnak rajta ezek a fehérneműk.
Kardos Eszter különleges feladatot kapott, termékeket kellett eladnia főzés közben Rácz Jenőnek, Sárközi Ákosnak és Fördős Zének.
Rácz Jenő többek között a szálkakeresésnek is nagy mestere, a legapróbb szálkákat is megtalálja, amik már nem egy versenyző számára okoztak kellemetlenséget.
Tóth Gabi 2022 utolsó fellépésén is odatette magát, most pedig valószínűleg már abszolúte minden az ünnepekről fog szólni számára.
Járai Máté úgy érezte, nemcsak a hangja ment el, hanem kissé el is fáradt, mintha csak érezte volna, hogy nincs tovább.
Járai Máté színházi ajánlatot is tett Rácz Jenőnek, aki szintén boldog, hogy rendezni tudták egymás között a kapcsolatot.