Miközben a Liverpool meglepő vereséget szenvedett egy alsóházban szereplő csapattól, a Manchester City, a Chelsea és a Tottenham is nyeri tudott.
Úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo még egy ideig nem fog játszani, miután a hírek szerint a legutóbbi COVID-19 tesztje is pozitív lett.
Ronald Koeman a meccs előtt azt mondta, Lionel Messi jobb formát is tudna mutatni ennél, majd nem sokkal később több olyan megmozdulása is volt, amivel a Ferencváros játékosai nem tudtak mit kezdeni.
Nem lehet panaszkodni a Ferencváros teljesítményére, az 5 kapott gól ellenére sem, mert a magyar csapat nagyon erősen kezdett, több találatot is szerezhetett volna a Barcelona ellen.
A rajongók nem unatkozhattak, mivel összesen 6 gól született a Bajnokok Ligája mérkőzésen és 25 év után a Ferencváros is gólt tudott szerezni a főtáblán.
A Real Madrid „veterán” középpályása kivételes technikai képességekkel rendelkezik, és ezt sokszor az edzéseken is megmutatja.
A brazil világsztár egyértelművé tette a dolgot a PSG vezetőivel, aminek ezúttal nagyon örülhetnek a franciák, hiszen azt szeretnék, ha Neymar tőlük vonulna vissza.
Ezt a rekordot is Lewis Hamilton döntheti meg, méghozzá igen rövid időn belül, akár még ebben a szezonban. A brit világbajnok óriási eredményekre készül, és a legtöbb rekord az ő neve mellé kerülhet.
A magyar válogatott nem kegyelmezett, és az ő góljával egyenlített ki a Bajnokok Ligája szerdai napján a Lokomotiv Moszkva ellen. Szerdán is találkozhatunk magyar érdekeltséggel a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai Dominik pedig gondoskodott arról, hogy ismét hallassa a nevét. Nagyon nagy gólt vágott a magyar sztár, ami az egyenlítést jelentette a Moszkva ellen. A Real Madrid […]
Sergei Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője az első 20 perccel például kifejezetten elégedett volt, de voltak olyan pontok is, amikkel nemigazán. A két utolsó gól is ezek közé tartozhatott.
Közvetlen a mérkőzés után a katalán csapat bejelentette, hogy több fontos játékosával is szerződést hosszabbított, köztük a világ egyik legjobb kapusával.