Klopp nem akar kifogásokat keresni a BL-kiesést követően, már csak amiat sem, mert három rettentő nehéz meccs vár rájuk, amik sok mindenről dönthetnek.
Curtis régen futballozott, az utóbbi időben csak hobbiszerűen, de most ismét feljebb kapcsol, mivel leigazolta a kedvenc klubja.
A Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo és a klub játékosa, Juan Cuadrado is izgatottan várják az FTC elleni nézők előtt megrendezett BL-mérkőzést.
A milliárdos tulajdonos gondoskodik róla, hogy a csapat ne veszítse el az egyik legjobbját, aki a Premier League kiemelkedő játékosa lett.
Az Újpest ismertette a döntését és annak hátterét, miután az egészség mindennél fontosabb, így nem fognak pályára lépni pénteken.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a közösségi médián keresztül szólt a szurkolókhoz, és kérte meg őket arra, hogy egymás érdekében tartsák be a szabályokat.
A Real Madrid sztárja immáron a korábbi klubjának játszik, és 7 év után újra betalált a Spurs színeiben, ami ezúttal három fontos pontot ért.
Diego Maradona órákon belül egy operáción esik át egy subduralis haematoma miatt. Egy vérömleny a keményburok alatt.
Az argentin legendát kórházba kellett szállítani, és pszichológiailag nincs jól, de arról nincs szó, hogy súlyos lenne az állapota.
Kleinheisler és Gyurcsó is visszatért a magyar válogatott keretébe, így már ők is elérhetőek Marco Rossi számára, nemcsak Izland ellen, hanem a Nemzetek Ligájában is, ahol a szerbek, valamint a törökök lesznek az ellenfelek.
Ben Chilwell nem figurázta túl a dolgot, mégis a hétvége egyik legszebb jelenetét hozta össze a Burnley ellen.