A belga játékos napokkal ezelőtt még cáfolta, hogy napirenden lenne a távozása.
Azzal, hogy Fati kiesett a sorból a súlyosabb sérülése miatt, a Barcelona előtt több „B” lehetőség is adódik, amik közül nem mind lehet működőképes.
Ezekkel a gólokkal kapott ki a Real Madrid vasárnap a La Liga legutóbbi fordulójában a Valencia ellen. Egy igen komoly pofont kaptak a madridiak.
Lionel Messi továbbra sem döntött a jövőjéről, de ha marad is, valószínűleg egy lényegesen kisebb fizetést kaphat a Barcelona anyagi helyzete miatt.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy előreláthatólag kedd éjféltől kezdődően komoly szigorítások lépnek érvénybe, amelyek kihatnak majd a magyarországi sportrendezvényekre is.
Ez egy igen rövid életű projekt lehetett Neymar részéről, akit egyszerűen kitiltottak a Twitch-ről, hiába az egyik legnagyobb sztár.
Az MLSZ is megerősítette a hírt, miszerint Szoboszlai Dominik csatlakozhat a magyar válogatott keretéhez, így ott lehet az izlandiak elleni sorsdöntő mérkőzésen.
Az amerikai Alex Morgan Angliába tette át a székhelyét, és a Tottenham keretét erősíti, akik ezzel egy igen komoly igazolást abszolváltak.
Nem jó hírekkel szolgált a katalán klub Ansu Fati állapotát illetően, aki a következő hónapokban biztosan nem fog tudni játszani.
Nem sokkal azután, hogy gyakorlatilag egyértelművé vált a helyzet, miszerint zárt kapusak lesznek a mérkőzések, a szövetség is reagált.
Könnyen elképzelhető, hogy a tehetséges magyar futballista nem lehet ott a magyar válogatott sorsdöntő összecsapásán, mivel klubcsapatában többen is pozitív koronavírustesztet produkáltak.