Antonio Cassano szerint senkinek sem kellene istenítenie Mourinhót, a Roma edzője ugyanis csak egy jó színész.
Már hónapok óta tárgyalnak a manchesteri kékek a Fluminensevel a 17 éves brazil csodagyerek, Kayky leigazolásáról, akiért akár 21.5 millió fontot is kifizethet a csapat.
2022 nyarán fog lejárni Nacho Fernández szerződése a Real Madridnál, és bár Zidane szeretné, ha hosszabbítana a csapattal, két olasz és egy angol klub már sorban is áll a kegyeiért.
A mérkőzés meglehetősen lassan indult el, még kiismerték egymást a felek, egyszer kellett a partjelzőnek magasba emelni a zászlaját. Ezt követően azonban jött a meccs első, de nem utolsó nagy fordulata, amelynek mi örülhettünk. Lovrencsics Gergő egy fantasztikus labdát adott Sallai Rolandnak, aki egy remek labdaátvételt követően indult meg, és két védő kíséretében betört a […]
Lionel Messi képtelen felhagyni a rekordok döntögetésével, a Barcelona nem akarja elengedni őt a szezon végével.
Bár az edző szerződése 2022-ig szól, Zidane módszeresen kerüli a kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy jövőre is csapatánál marad-e.
Kilenc év után távozhat Észak-Londonból Hugo Lloris, a francia válogatott és a Tottenham Hotspur hálóőre, ráadásul nem kis meglepetésre a Manchester United tűnik az egyik legnagyobb kérőnek.
Pavel Nedved, a Juventus alelnöke úgy fogalmazott, hogy a csalódást keltő szezon ellenére Andrea Pirlo és Cristiano Ronaldo is maradni fog a klubnál, a sajtóértesülések ellenére egyikük sem fog távozni.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy bezáródni látszik a kapu Cristiano Ronaldo előtt Madridban, és nem fog visszatérni korábbi sikerklubjához a sajtóértesülések ellenére.
A súlyos adósságokkal küzdő FC Barcelona több sztárjától is megválhat a nyáron, hogy csökkenteni tudják a fizetési keretet, amely fontos lehet a rövidlejáratú adósságaik rendezése szempontjából.
Magyarország már jelezte az UEFA felé, hogy azok vehetnek részt a nyári Európa-bajnokság labdarúgó mérkőzésein, akik már megkapták az oltásukat.