Az Adolf Balázs és Hajdu Jonatán alkotta kenupáros első futama nem alakult túl jól a párizsi olimpián.
A videóban a súlyos szabálytalanságot is megnézhetjük, ami miatt a játékvezető kiállította Paraguay játékosát.
Vinícius Júnior kétszer is betalált a brazil válogatott legutóbb mérkőzésén a Copa Amércián Paraguay ellen.
Antonio Mance úgy döntött, elhagyja az NB1-et, és egyúttal Európát is.
Noha a pályán nem volt lehetősége robbantani, egyértelműen ő lett az internet sztárja az Eb során.
A 16 éves játékos örömmel jelentette be, minden vizsgáján átment az iskolában.
A játékos állítólag aggódik amiatt, hogy kevesebb játékidőt kap Mbappé miatt, így azt javasolták neki, fontolja meg a Manchester Cityhez való átigazolást.
Az olasz márka sportruházatát fogják viselni az FTC csapatai és sportolói.
A magyar válogatott csapatkapitánya egy közösségi médiás bejegyzésben írt az Eb-ről.
Ezzel pedig a szomszédos országok játékosait is bőven beelőzik.
Lionel Messi a pályafutása utolsó felében egyre többször küszködik sérülésekkel, ami korábban kevésbé volt rá jellemző.