Az elmúlt időszak sikeres szereplései újabb kéthelyes előrelépést hoztak a válogatott számára a FIFA-ranglistán.
A kedden vállsérülést szenvedett védő esetében jó esély van a szövetségi kapitány szerint arra, hogy Szalai Attila a csapat rendelkezésére állhat a Nemzetek Ligájában.
A Manchester City játékosát a Barcelonával hozták kapcsolatba, az üzlet értéke 30 millió euró lehet.
A bírósági döntés, amely született, jelentősen megnehezítheti a Barcelona, a Real Madrid és a Juventus dolgát.
A szervezők az ukrajnai háború következményeként hozták meg döntésüket, azonban a Fehérorosz Teniszszövetség ezzel egyáltalán nem ért egyet.
Nem véletlenül választották a holland szakembert a Vörös Ördögök kispadjára.
Legutóbb a magyar női kézisek okoztak nagy örömöt honfitársainak, miután kvalifikálták magukat az év végi kontinenstornára.
Csak első ránézésre tűnik óriási összegnek, de néhány jó döntéssel még bővülhet a keretösszeg.
A legnagyobb világsztárok is emberből vannak, így semelyikük nem szereti, ha valaki túlságosan is idegesítő lelkesedést mutat irántuk.
Az eset nem sokkal a klub Liverpool elleni veresége után történt.
Egyre többen csatlakoznak Martin Broughton konzorciumához.