Az argentin klasszishoz hasonlította Silva második gólját a Manchester City menedzsere.
A magyar válogatott ugyan nem játszott olyan jól, mint az angolok ellen, az olaszországi teljesítményüket felülmúlták, és megérdemelték volna a győzelmet a német válogatottal szemben.
Ezúttal a PSG húzta a rövidebbet az átigazolási piacon.
Az ötlet jó, a megvalósítás már sokkal kétségesebb.
A csapatkapitány azt kéri, hogy mindenki viselkedjen, kerülje a rasszista megnyilvánulásokat.
Grúziában történt a szerencsétlenség, egy játékoson koponyaműtétet kellett végrehajtani.
Az MLSZ oldalán megjelent egy közlemény, amelyben a legfontosabbakat foglalják össze a teltházas mérkőzés kapcsán.
A kommentelők jogosan vetik fel a kérdést: ha ennyire elkötelezettek, akkor miért egy olyan országban rendezik a világbajnokságot, ahol akár halállal is büntethető a homoszexualitás?
Lőw Zsolt a neves angol klub alkalmazásában marad.
Hiába Laporta tudatos építkezése, még most sem megnyugtató a klub anyagi helyzete.
A Nemzetek Ligája következő mérkőzése sem lesz könnyű a magyar válogatott számára, és az olaszok elleni vereség után fontos a pontszerzés.