A becsapódás ereje olyan hatalmas volt, hogy a snowboardos – Craig Shirley – és a kislány is a helyszínen életét vesztette, Kelli pedig súlyos agysérülést szenvedett, amiből az orvosok szerint talán soha nem épül fel.

A tragédia napján a család két idősebb gyermeke síelt a szüleivel, miközben a nagyszülők a 4 hónapos Logant vigyázták a lodge‑ban. Kelli éppen Elise síjét igazította, amikor a snowboardos 80–100 km/órás sebességgel hátulról beléjük csapódott. A kislány 15 méterre repült, és a végzetes nyaksérülése miatt azonnal meghalt. A snowboardos 12 métert zuhant, és szintén belehalt sérüléseibe.

Kelli a földre zuhant, és olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy az orvosok nem tudták megmondani, felébred‑e valaha, és ha igen, képes lesz‑e járni. Férje, Chauncy így emlékezett vissza: „Még mindig nem emlékszik az ütközés pillanatára, ami valójában áldás. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem láttam, mert az utána következő időszak így is elviselhetetlen volt.”

A gyász évei: temetés, kórházi hónapok, alkohol és hitválság

Miközben Kelli egy speciális agysérülés‑kezelő kórházban feküdt, Chauncynak egyedül kellett megszerveznie Elise temetését, elhelyezni a kislányt, és dönteni arról, hogy a csecsemő Logant elválasztják‑e az anyatejtől. Kelli hetekig nem emlékezett arra, hogy Elise meghalt. „Amnéziája volt, és nem tudta, hogy Ellie meghalt.”

A férfi a gyász súlya alatt alkoholhoz nyúlt: „Elkezdtem inni. Nem tudtam feldolgozni mindezt. Gyakorlatilag funkcionális alkoholistává váltam pár évre.”

Hitét is elveszítette egy időre: „Készen álltam feladni az Istenbe vetett hitemet. Voltak pillanatok, amikor csak lélegezni tudtam.” Végül barátai, felesége és a közösség segítségével talált vissza a józansághoz és a hithez.

A tragédiából országos biztonsági mozgalom született

Chauncy már a kezdetektől azon gondolkodott, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a hegyet: „Már az elején azon gondolkodtam, hogyan tehetném biztonságosabbá a hegyet, hogy újra jól érezzem magam síelés közben.” – idézi a People.

2016‑ra elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy cselekedjen. Felvette a kapcsolatot a National Ski Areas Associationnel, és meglepetésére nyitottan fogadták: „Könnyen mondhatták volna, hogy ez rossz PR, de tárt karokkal fogadtak.”

2023‑ban a Johnson család elindította nonprofit szervezetét, a Snow Angel Foundationt, ami síterepekkel együttműködve tart előadásokat fiataloknak, versenyzőknek, síjárőröknek és családoknak a pályabiztonságról. „Mi vagyunk az elsők, akik elvesztettünk valakit a pályán, visszatértünk, és azt mondtuk: beszélnünk kell a biztonságról, és jobb eszközöket kell adnunk az embereknek a kockázatok csökkentésére.”

A snowboardossal kapcsolatban sem táplálnak haragot: „Nem haragszunk rá. A mi balesetünk példátlan volt: három áldozat, kettő pedig katasztrofális sérülést szenvedett.”

Visszatérés a hegyre – félelemmel, de elszántan

A tragédia után egy évvel Chauncy újra snowboardra állt: „Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt.” Ahogy a friss porhóban siklott, újra érezte, miért szerette ezt a sportot. Kelli később követte, és ma már négy gyermekükkel együtt síelnek – köztük Reese‑szel és Leilanival, akik Elise halála után születtek.

Chauncy szerint a közös síelés fontos üzenetet hordoz: „Azt akarjuk, hogy a gyerekeink tudják: ha nehéz dolgok történnek, szembe lehet nézni a félelemmel. Hosszú út áll előttünk. De bármit megteszek, hogy jobbá tegyem a síelést. Van egy része a szívemnek, ami soha nem fog meggyógyulni. És ez rendben van. Tudjuk, hogy jó úton járunk.”