Az egyik helyi kartellvezetőt tartóztatták le a mexikói hatóságok, miután heves lövöldözés tört ki Sinaloa államban, amiben 19 bandatag vesztette életét.
A mexikói Sinaloa állam fővárosának közelében tört ki a lövöldözés, melynek következtében 19 feltételezett bandatag meghalt, addig egy kartellvezetőt pedig letartóztattak a hatóságok. Erről a mexikói védelmi minisztérium számolt be az akciót követően.
Egy több mint 30 fegyveresből álló csoport támadt a katonákra, amiből komoly tűzharc alakult ki. Úgy tudni, hogy a helyi kartellfőnököt fogták el, aki jelentős fogásnak minősül és ezzel egyértelműen gyengítik a kartell működését.
Az akció során hét járművet és közel harminc lőfegyvert, köztük gépfegyvert, lőszert, valamint katonai jellegű mellényeket és sisakokat is lefoglaltak. A fővezér Zambada július végi letartóztatása óta érezhetően nagy erőszakhullám indult be Mexikó érintett területén, ami továbbra sem ért véget.
A vélhetően már a 70-es éveiben járó veterán kartellvezért az Egyesült Államokban fogták el, aki azt állította, a Sinaloa kartell másik frakciójának egyik magas rangú tagja rabolta el, majd akarata ellenére az USA-ba vitte, ahol már várták a hatóságok. Szeptember eleje óta a hivatalos adatok szerint körülbelül 200-an haltak meg a harcokban, mialatt 300 ember eltűnt – írja a Reuters.