A több évszázadon átívelő, rengeteg szereplőt és bonyolult elméleti rendszereket mozgató történetet évtizedeken át lehetetlennek tartották filmre vagy sorozatra adaptálni – a CBR cikke szerint még filmezhetetlennek is bélyegezték, egészen 2009-ig. Bár korábban több próbálkozás is született, az Apple TV+ volt az első, amely valóban képes volt életre kelteni Asimov monumentális vízióját, és 2021 végén bemutatta a tízrészes első évadot, amelyet azóta két, még nagyobb kritikai sikert arató évad követett.

A sorozat egyik legfontosabb újítása, hogy Asimov absztrakcióra épülő világát karakterközpontú drámává formálta. Asimov eredetileg „inkább az ötletek iránt érdeklődött, mint az emberek iránt”, a sorozat viszont éppen az ellenkező irányba indult el, és ezzel sikerült átélhetővé tennie a pszichohistória elméletét. Az Alapítvány ugyanis nemcsak a Galaktikus Birodalom összeomlásáról és a Seldon‑terv matematikai modelljéről szól, hanem arról is, hogyan reagálnak emberek és dinasztiák a történelem elkerülhetetlen hullámzására.

A regénysorozat eredetileg 1951 és 1953 között megjelent trilógiából nőtt ki, amelyet később előzmények és folytatások egészítettek ki. A művek számos díjat nyertek, köztük a 2012-es „Best 20th Century SF Novel” és „Best 20th Century Novelette” elismeréseket is. A siker azonban egyben akadály is volt: a történet évszázadokon átível, folyamatosan új szereplőket vezet be, és nincs egyetlen főhőse. A karakterek többsége inkább eszmei hordozó, mint érzelmileg átélhető figura, ami a vizuális történetmesélés számára komoly kihívást jelentett.

A legnagyobb akadály

A legnagyobb akadályt azonban a pszichohistória jelentette, amely Asimov szerint „matematikailag képes előre jelezni az emberiség útját, de egyetlen emberre nem alkalmazható”. Ez szembement a sorozatok alapvető dramaturgiájával, amik a karakterek döntéseire és érzelmi íveire épülnek. Az Alapítvány időkezelése is nehézkes volt: a történet több száz évet ölel fel, és egész szereplőgárdák tűnnek el egyik fejezetből a másikba.

Az Apple TV+ adaptációja azonban megtalálta a megoldást: a sorozat emberi horgonyokat teremtett a történetben. A legfontosabb újítás a Genetikus Dinasztia, vagyis a Cleon‑klónok rendszere, amelyben Brother Day, Brother Dusk és Brother Dawn egyetlen, generációkon átívelő hatalmi struktúrát alkotnak. Míg Asimovnál a császárok alig említésre méltó figurák, a sorozatban a Cleonok a Galaktikus Birodalom arcává válnak, és a pszichohistória működésének egyik kulcselemévé.

A készítők ugyanígy kibővítették Hari Seldon és Gaal Dornick szerepét is. A Collider szerint ők „a pszichohistória dobogó szívévé” váltak, még ha Asimovnál eredetileg nem is ez volt a funkciójuk. A sorozat ezzel nemcsak érzelmi mélységet adott a történetnek, hanem lehetővé tette, hogy a nézők valódi kötődést alakítsanak ki a szereplőkhöz.

A technológiai háttérr

A modernizáció a technológiai háttérre is kiterjedt. Asimov a technológiai részleteket minimálisra szorította, hiszen a társadalmi fejlődés érdekelte. A sorozat azonban kénytelen volt frissíteni a világot: a genetikai klónozás, a digitális tudatfeltöltés, a krioszunnyadás, az FTL‑utazás és a bolygómérnökség mind olyan elemek, amelyek a 21. századi sci-fi közönség számára ismerősek és izgalmasak. Hari Seldon például „digitális agyként kezdte, amely valahogy fizikai testet kapott”, miközben ő és Gaal is krioszunnyadással tartják fenn létezésüket.

A cikk arra is rámutat, hogy Asimov maga sem ragaszkodott a kánonhoz: későbbi műveiben többször módosította a történetet, és a Robot‑univerzum elemeit is összekapcsolta a Alapítvány világával. A sorozat ezt a szemléletet követi, amikor például Demerzelt R. Daneel Olivaw-ként értelmezi, tisztelegve az életmű egysége előtt.

Az Apple TV+ adaptációja így nemcsak egy klasszikus sci-fi újragondolása, hanem modellértékű példa arra, hogyan lehet a nagyívű, elméleti alapú történeteket úgy modernizálni, hogy közben megőrizzék intellektuális súlyukat. A sorozat „a lehetőség bizonyítéka arra, hogy ambiciózus alapanyag is újraformálható anélkül, hogy elveszítené szellemi heftjét”. A Alapítvány sikere pedig azt mutatja, hogy a sci-fi műfaja továbbra is képes megújulni – és egyre jobb lesz.