Ezt az utat járta be a Siló és az Invázió is, amik futurisztikus disztópiaként, illetve globális idegeninváziós történetként hosszú hónapokkal az évadzárók után is uralták a platform nézettségi listáit.

Éppen ezért aligha meglepő, hogy a nézők továbbra is hasonló hangvételű, komor és intellektuális történeteket keresnek, amelyek képesek fenntartani az érdeklődést az új évadok megjelenéséig. Ebben a helyzetben érdemes elővenni egy méltatlanul elfeledett sorozatot, az A bolygó neve: Carpathia-t, még akkor is, ha a Rotten Tomatoes értékelése első pillantásra elriasztónak tűnhet.

A 2011-ben, a BBC számára készült, mindössze nyolcrészes széria Ben Richards nevéhez fűződik, aki korábban olyan produkciókon dolgozott, mint a Spooks vagy A diplomata. A bolygó neve: Carpathiamár bemutatásakor is megosztotta a közönséget és a kritikusokat, miközben egyesek az ambiciózus világépítést méltatták, mások a megvalósítás döccenőit emelték ki. A sorozatot egyetlen évad után elkaszálták, így a benne rejlő lehetőségek jelentős része kibontatlan maradt, ám ami képernyőre került, az így is feszült, nyugtalanító és gondolatébresztő élményt nyújt.

A történet 2060-ban játszódik, egy olyan jövőben, ahol egy pusztító nukleáris háború következtében a Föld gyakorlatilag lakhatatlanná vált. Tíz évvel a cselekmény kezdete előtt az emberiség egy új, ökológiailag kompatibilis bolygót fedez fel, amelyen nem találnak nyilvánvaló idegen életformákat, így mintegy hetvenezer menekültet telepítenek át ide. Az új világ a Carpathia nevet kapja, arra a hajóra utalva, amely annak idején a Titanic túlélőit mentette ki.

Carpathia egy második esély ígéretét hordozza magában, amit az új telepesek megpróbálnak megragadni, miközben a semmiből építik fel Forthaven nevű városukat. A közösséget Richard Tate elnök vezeti, akit Liam Cunningham alakít, és két kulcsfontosságú szervezet támogat: az Expedíciós Egység, amelyet Jamie Bamber karaktere, Mitchell Hoban irányít, valamint a Rendvédelmi és Biztonsági Csoport, amely Hermione Norris által megformált Stella Isen felügyelete alatt működik.

A felszín alatt azonban Carpathia korántsem idilli. Bár az emberek lélegezhető levegőt találnak és ártalmatlan helyi élőlényekkel találkoznak, a pusztító porviharok, az ismeretlen vírusok és az elszigeteltség súlyos pszichés terheket rónak a közösségre. Stella története különösen hangsúlyos, hiszen tíz éve szakadt el férjétől és lányától, akiknek hajója hosszú, ötéves utat tesz meg a Földről Carpathiára, miközben a nő mind fizikailag, mind érzelmileg egyre inkább sodródik – írja a Collider.

A sorozat egyik legmeghatározóbb eleme a könyörtelen hangvétel, amely erkölcsi szürkezónákban mozog, és folyamatosan szembesíti a nézőt azzal a kérdéssel, hogy valóban lehet-e egy új világot tisztább alapokra építeni, vagy az emberi természet óhatatlanul magával hozza a régi hibákat. Az idealisták és a cinikusabb túlélők közötti konfliktus, valamint a vallás és tudomány ütközése fokozatosan sodorja válságba Forthaven törékeny egyensúlyát.

A bolygó neve: Carpathia lassan kibontakozó, klausztrofób pszichológiai thrillerként működik, ahol a science fiction elemek inkább keretet adnak a karakterdrámának, semmint öncélú látványosságként szolgálnának. A technológia földhözragadt, a díszletek realisztikusak, miközben fokozatosan derül ki, hogy Carpathia lakói talán nincsenek annyira egyedül, mint azt kezdetben hitték.

Bár a sorozat tempója időnként egyenetlen, és több szálat mozgat egyszerre, amelyek nem mindig állnak össze hibátlan egésszé, az Outcasts erősségei – a feszült karakterdinamika, a morális dilemmák és az állandó fenyegetettség érzete – képesek ellensúlyozni a hiányosságokat. Mindez egy olyan befejezetlen történetet eredményez, amely máig izgalmas alternatívát kínál azoknak, akik a Silo és az Invasion új évadaira várva sem szeretnének lemondani a komor, gondolatébresztő sci-fi élményről.