Nem maradhatott el a közös kép a két fiatal között, akik remekül érezhették magukat a Balaton Soundon.
Az emberek több mint izgatottan várták az idei nyarat, mert visszatérhettek a fesztiválok. A koronavírus miatt számtalan nagy esemény maradt el, de szerencsére nem mentek csődbe, és most újra itt van a fesztiválszezon.
Természetesen a világjárvány minden szervezőt megtépázott, senki sem számolhatott azzal, hogy jön egy világjárvány, ami romba dönti a gazdaságot és az egészségügyet. Márpedig sok országban ez történt, addig a Magyarországon élők szerencsésebbek voltak.
Hamarabb kaphattuk vissza a régi életünket, köszönhetően a sok beadott oltásnak. Jelenleg pedig sokkal inkább az ukrajnai háború miatt aggódhatunk, mely egyre több kárt okoz az európai embereknek.
Szentkirályi Alexandra pirosban
NE HAGYD KI
Emiatt néha jó kiereszteni a gőzt, és például a Balaton Soundon partizni. Péntek este többek között Majka és csapata zenéjére bulizott volna a tömeg, ám az időjárás közbeszólt, és nem tarthatták meg a koncertet.
Számos híresség látogatott el a Balatonra, például Pumped Gabo is, aki az évek alatt mondhatni legendává vált. Nem lehetett kérdés, hogy ott lesz Gabo a 2022-es Soundon, és partizik egy nagyot. Erre a linkre kattintva megnézhetitek Gabo és Norbi idősebbik fiának közös fotóját, mert az ifjabbik Schobert Norbi is ott volt Soundon.