Schobert Lara bokszedző lett, Újpesten tart órákat
Schobert Lara már bokszedzőként is funkcionál, Újpesten lehet hozzá járni órákra, ahol várják szeretettel a vendégeket.
Schobert Larának nagyon fekszik a sport, a boksz különösen. Bizonyította mindezt azzal, hogy megnyerte a Sztárboxot, méghozzá nem akármilyen módon, nem sok esélyt adott az ellenfeleinek, bár Lola itt-ott képes volt meglepni őt a döntőben.
Végül azonban az énekesnő sem tudta legyőzni, de dicséretet érdemel, mert nem olyan rég sportol, és ezzel együtt messze idősebb Laránál. Norbi lánya is könnyebb mérkőzésre számított, és volt egy olyan pont, amikor azt gondolta, itt a vége.
Lara nem hagyta abba a bokszot, sőt, most kiderült, hogy bokszedző lett, és Újpesten tart bokszórákat. A Fit Forma Újpest jelentette be, hogy Lara náluk tart órákat, várják szeretettel a bokszolni vágyókat, így a fiatal lány ismét szintet lépett.
Fontos megjegyezni, hogy Lara csak nőknek tart oktatást, férfiaknak, így az óráira kizárólag nők járhatnak. „Egy olyan sportot hozott el számunkra, ami egyszerre szórakoztató, felszabadító és rendkívül hatékony – ráadásul Csak nőknek!”