Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Sáfrány Emese élete teljesen megváltozott a Sztárboksz miatt

Sáfrány Emese élete teljesen megváltozott a Sztárboksz miatt

Sáfrány Emese élete teljesen megváltozott a Sztárboksz miatt
Fotó: Instagram/Sáfrány Emese

Sáfrány Emese számára is eljött a nagy pillanat, amikor is ringbe lép, és igyekszik megnyerni az első mérkőzését.

Nemrég Istenes Bence beszélt őszintén arról, hogy milyen sokat jelent számára a boksz, amivel komolyabb tervei is vannak. Nem kizárt, hogy profinak áll, függetlenül attól, hogy már nem a 20-as éveiben jár.

A cikk a videó után folytatódik

Sáfrány Emese is izgatott, ugyancsak ringbe száll vasárnap, és egy nagyon kemény mérkőzés várhat rá. Az első három meccs sima volt, két kiütést is láthattunk, ami komoly figyelmeztetés a többiek számára.

„Az elmúlt fél év teljesen megváltoztatta az életemet. A box olyan dolgokat hozott ki belőlem testileg és lelkileg, hogy nem lehetek érte elég hálás.” – írta a bejegyzésében nagyon pozitívan Emese.

„Egy olyan utat jártam be mentálisan, aminek volt sok mélysége, amin át kellett tudni lendülni, majd újra és újra felállni. … és most itt vagyunk, hamarosan a ringbe lépek, őszintén várom, szeretném már megtapasztalni az érzést, amit ez a sport ad éles helyzetben, megmutatni mit tanultam és mire vagyok képes.”

„@milo_viktoria köszönöm, hogy végig bíztál bennem, hogy te tényleg elhitted, hogy lehetséges ennyi idő alatt eljutni idáig és mindent meg is tettél érte, hogy ki hozd belőlem a 110% -ot. @kadasp neked pedig a sok lelki támogatást, törődést. Nagyon szurkoljatok holnap!”